Tinédzsernek lenni igazi megpróbáltatás, pláne, ha az ember lányának/fiának arca közel sem olyan sima mint a babapopsi. Persze, harmincas éveink közelében is bőven vagyunk egy páran, akik a zsíros és pattanásos arcbőrrel szenvedünk - a kettő általában kéz a kézben jár.

Nem egyszerű persze megtalálni azokat a kenceficéket, amelyek segítenek a problémán, vagy az egyensúlyt: ha ugyanis túl sok krémet vagy sminkterméket használunk, egy ördögi körbe kerülünk, ahonnan szinte lehetetlen kilábalni.

Alapvető probléma talán az, amikor tényleg rengeteg sminket, alapozót, púdert stb. használsz (vagy legfőképp nem megfelelő minőségűeket), ezek ugyanis egész napra eltömítik a pórusaidat, a bőrödet nem hagyják lélegezni, és ilyenkor van az, amikor amire a srácok azt mondják: "amikor reggel mellette ébredtem, meg sem ismertem". A több tonnányi "vakolatot" tehát ideális inkább elkerülni, Persze a legjobb, ha hagyod elég levegőhöz és naphoz jutni a bőrödet, úgyhogy ha teheted, hétvégén vagy nyári szünetben egyáltalán ne viselj sminket, ha pedig mégis szükség van rá, este mindenképpen rendesen mosd le az arcodról!

Nyilván a táplálkozás is egy fontos alapja az egészséges bőrnek, ugyanis például az olajos magvak, a gyorséttermi ételek, üdítőitalok vagy a csokoládé szintén nem tesz jót. A zsírszegény vagy a zöldségekben és gyümölcsökben gazdag, egészséges táplálkozás és az elegendő folyadékbevitel viszont annál jobb. Az A-vitamin ugyanis például segíti a bőr regenerálódását, a C-vitamin a bőrre nyugtató hatású, a szakértők szerint pedig az E-vitamin és a szelén antioxidáns hatása segíti a pattanások kialakulásának vagy túlburjánzásának megakadályozását. Érdemes egyébként "naplót" vezetned az aznap elfogyasztott ételeidről és bőröd állapotáról, hogy láthasd, melyek azok az ételek, amelyek egyénileg negatívan befolyásolják azt.

Ezen kívül nem árt beszerezni egy zsíros bőrre való arcradírt, szappant és tonikot, (vagy a sminkcuccokhoz egy korrektort) ámbár ahogy fentebb említettem, ezeket sem ajánlatos túlzásba vinni. A mértékletesség mint az élet más területén, itt is nagyon fontos és szem előtt tartandó. És még csak véletlenül se kezdd el te magadnak nyomkodni a pattikat, hidd el, 2-3 profi  kozmetikai kezelés már csodákra képes, a szakszerű ellátás után pedig nem maradnak hegek és piros foltok az arcodon.

Egy biztos: ha szeretnél odafigyelni bőröd egészségére és fiatalságának megőrzéségre, használj kevesebb sminket! Harmincas éveidben ezt megköszönöd majd fiatalkori énednek.

Amerikában ugyan már nagyon divatos, itthon gyakorlatilag még mindig ciki pszichológushoz járni. Ami azt illeti, Budapestet leszámítva a nem is nagyon van erre lehetőségünk. A többi városban alig pár pszichológusnak van magánrendelője, ami nagyon jól demonstrálja azt, mégis hányan veszik igénybe segítségüket, mennyire van rájuk igény. A magyar ember nem szereti "agyturkásszal" megosztani a problémáit, inkább kipanaszkodja magát egy pofa sör mellett, vagy sír a legjobb barátja vállán. Pedig egy szakember sok mindenben segíthet.

Még azok az emberek is, akik járnak vagy jártak pszichológushoz, nem igazán szeretik ezt hangoztatni. Olyankor az emberek rögtön ferde szemmel kezdenek nézni, és azon gondolkodnak, mennyire nem komplett az az illető, esetleg megbélyegzik magukban, hogy "na, biztos ez is öngyilkos akart lenni". Azonban nem csak az ilyen gondolatokkal küzdők látogatják a rendelőket. Nagyon sokat segíthet például önértékelési probléma, átélt trauma, válás, érzelmi mélypont, családi- és/vagy párkapcsolati problémák stb, esetén is. Nem véletlenül van az iskolákban sem ún. iskola pszichológus, mégis az oda járó diákok szeretik inkább eltitkolni akár még a saját szüleik elől is, hogy segítségre szorulnak. Mert segítséget kérni "ciki".

Persze, valószínűleg sokkal többen járnánk pszichológushoz, ha az áraik nem lennének olyan elrugaszkodottak, ugyanis ez 50 perces foglalkozás 8 ezertől akár 30-ig vagy a csillagos égig is terjedhet. Ha azonban nagy a gond, nem árt tudni, hogy vannak TB-alapon is elérhető pszichológusok, ezek azonban nagyon telített kapacitással és leginkább munkaidőben működnek. A Lélek Otthon weboldalán egyébként meg lehet nézni, hogy területileg ki hova tartozik. Van hely, ahol beutaló nélkül is fogadják az embert, máshol viszont háziorvos segítségével lehet részesülni az ellátásból. De utánajárhatunk a helyi lelkisegély-csoportoknak is.

A 116-123-mas telefonszám a Magyar Lelkisegély Telefonszolgálatok Szövetségének (LESZ) hívószáma. Őket a nap 24 órájában bármikor fel lehet hívni, a hívás ingyenes. A vonal túlsó végén egy önkéntes ügyelő ül, aki általában nem pszichológus, hanem egy átlagos önkéntes. Fontos tudni, hogy a telefonos ügyelők komoly szűrésen, majd kiképzésen vesznek részt, mire hívásokat fogadhatnak. A telefonos lelkisegély szolgálatok  hallatlan nagy előnye, hogy ingyenesek, a hívó anonimitását tiszteletben tartják, és azonnal elérhetőek. 

A magyar mentalitás persze eleve eléggé depresszív és pesszimista, ez azonban, ahogy arra korábban is kitértem egy előző cikkemben, közel sem egészséges. Meglehet, az emberek egy részének már édeskevés együtt iszogatni a haverokkal vagy kipanaszkodniuk magukat a barátjuknak, és szakember segítségére szorulnának. A lényeg, hogy ne féljünk segítséget kérni és persze nyújtani sem. Járjunk utána a lehetőségeinknek, mielőtt teljesen a depresszió bugyraiba süllyednénk.

Kevesen gondolunk bele, hogy a lelkünk egészsége elsősorban önmagunkból indul ki, azaz az önmagunk iránti szeretetből. Igen, biztos vagyok benne, hogy ez első nekifutásnak nagyon klisésnek hangozhat, azonban tényleg ez az, amire a mai rohanó és média uralta világunkban abszolút nem fordítunk időt. Nem ápoljuk az önmagunkkal való kapcsolatunkat és többnyire a média hatására inkább elégedetlenek vagyunk saját magunkkal, testünkkel, lelkünkkel egyaránt. Ez pedig rengeteg probléma forrása lehet, amely egyenes út a pszichológus ajtajához (utóbbira egy következő cikkemben ígérem, visszatérek).

Tehát az önszeretet. Vajon hány ember mondhatja el magáról, hogy elégedett például a testével? Hogy amikor a tükör elé áll, őszintén úgy érzi, szereti magát, elégedett a melleivel, izmaival, nemiszervével, hajával, arcával, magasságával, stb. Vagy mennyire vagyunk elégedettek az érzelmességünkkel, személyiségünkkel, intelligenciánkkal? Valószínűnek tartom, hogy mindössze néhány százalékra tehető ez az arány, az emberek többsége ugyanis penetránsan rosszul áll ezen a téren. Manapság egyáltalán nem divat ugyanis saját magunkkal és a belső lelki békénkkel foglalkozni, hisz még anélkül is keveselljük azt a 24 órát, ami egy nap rendelkezésünkre áll. Hibáztathatjuk emiatt a felgyorsult világunkat és a társadalmi elvárásokat is, de az igazság az, hogy a boldogság és az egészség útja pontosan itt kezdődik. Ha már sikerült túltennetek magatokat rajta, hogy talán egy kicsit klisével foglalkozom, megmagyarázom.

Ha nem vagy elégedett magaddal, ez egy idő után roncsolóan hat még a testedre is. Esetleg depressziós is leszel. Vagy csak bebeszéled magadnak, hogy csúnya vagy, hogy nem érdemelsz többet. Nem érzed érdemlegesnek saját magadat arra, hogy törődj magaddal. Tehát ha ebből kifolyólag nem ápolod a testedet, lelkedet rendesen, például nem figyelsz oda az étkezésre, elég alvásra, mentális frissességedre, kikapcsolódásodra, szükségleteidre, villámgyorsan lebetegedsz testileg-lelkileg és pszichésen egyaránt. Mind jön egymás után sorban. Ez egy ördögi kör. Az egészséges élet kiindulópontja tehát a tükör előtt keresendő.

Ezzel a témakörrel egyébként részletesen például Teal Swan foglalkozik, aki könyvet is írt arról, hogyan szeressük önmagunkat, s ebben a könyvében nem csak tanácsokat ad, hanem gyakorlatokat is mutat olvasói számára. Valószínűnek tartom, hogy első hallásra infantilisnek tűnhet az ötlet, hogy állj oda a tükör elé meztelenül és mondogass szépen kedves dolgot magadnak. Például, hogy szép vagy, szereted magad, szép a szemed, stb. Pedig ez a megerősítés igenis segít abban, hogy pozitívan állj magadhoz. Mégis miért kérdezgetnénk különben a párunkat is állandó visszajelzést várva, hogy vajon elég szexik vagyunk-e az adott ruhában? Mert szükségünk van erre. De mondhatnám azt a gyakorlatot is, hogy helyezz ki egy kiskori fényképet a szobádba, és igyekezz úgy cselekedni, hogy őt tartod szem előtt: ezt a gyereket, aki még a mai napig benne él. Mire van szüksége? Gondoskodásra, szeretetre, törődésre. Tedd fel naponta többször a kérdést magadnak: "Mit tenne most olyasvalaki, aki szereti önmagát?". Esetleg elmenne sétálni? Vagy venne egy jóleső fürdőt? Lefeküdne időben, hogy végre kipihenje magát? A válasz, hogy mit kellene tenned azért, hogy jobban érezd magad a bőrödben, ott van a szemed előtt, csak meg kellene hallgatnod a vágyaidat.

És ha még mindig nincs eleged a témából, vagy rájöttél, hogy van értelme annak, amit leírtam, kipróbálhatsz még valamit. Csukd be a szemed, képzeld magad egy kellemes, általad kialakított helyre, és beszélgess a gyerekkori éneddel, tölts vele időt. Meglátod, ha ettől nem riadsz vissza, olyan lesz, mint egy megtisztulás.

Vagy fogj egy tollat, és írj egy hosszú levelet saját magadnak. Hívhatod akár szerelmes levélnek is, a lényeg, hogy olyan dolgokat írj bele, amiket szeretnél hallani. Később, amikor lesz olyan időszak az életedben, hogy megint mélyponton vagy, ez a levél még sokat segíthet abban, hogy feljöjj a felszínre.

Szóval klisé vagy nem klisé: az egészségünk kulcsa először is a mi kezünkben van. Most már tudod, hol kéne elkezdeni.

Becslések szerint az Asperger-szindrómások 30-50%-a nincs diagnosztizálva.

A diagnózist megnehezíti, hogy nincs általánosan elfogadott diagnosztikai kritériumrendszere. Ez azért is lehet, mert az enyhébb megnyilvánulását nem olyan egyszerű felismerni, az adott illető talán csak furcsának vagy érzéketlennek tűnhet, vagy ha volt is vizsgálva, félrediagnosztizálták. Az interneten már egyébként több Asperger teszt is elérhető, ahol tesztelhetjük magunkat, de lássuk is kicsit részletesebben, miről is van szó.

Az Asperger-szindróma az autizmus spektrumzavarok közé tartozik. Általános jellemzője lehet az átlagos vagy magas intelligenciaszint, kommunikációs, önkifejezési problémák, a szemkontaktus kerülése, görcsös ragaszkodás a szabályokhoz, depresszió, feszültség, aprólékos beszéd, stb. Az aspergeresekről elmondható, hogy nem tudják értelmezni a testbeszédet, gesztusokat vagy az arcmimikát sem, ezek pedig a kommunikáció alappillérei. Gondoljunk csak bele, milyen lenne, ha nem tudnánk megállapítani, valaki mikor ironizál, testbeszéde alapján mikor dühös, feszült vagy boldog, stb. Nekik nincsen vágyuk arra sem, hogy társas kapcsolatokban részt vegyenek, érzelmileg kötődjenek.

Az autistákhoz hasonlóan ők is hajlamosak belefeledkezni egy-egy területbe és szakértővé kiképezni magukat, viszont a különbség pl. egy autista és egy aspergeres között az, hogy náluk nem jelentkezik a megkésett beszédfejlődés problémája, nincs jele kognitív fejlődési késedelemnek, koruknak megfelelően viselkednek. Persze, a nyelvhasználatuk gyakran eltér a megszokottól, s ahogy a testbeszéd esetében is, nem tudják értelmezni a különböző árnyalatokat, és gyakran mindent szó szerint értenek. Nincs mögöttes jelentés, metafora, ezek megérzése számukra nehézséget okoz.

De hogy mi a szakirodalom szerinti az aspergereseket illetően leginkább érintett, sérült terület? Az empátia. Azaz az együttérzés, átérzés, beleélés, vagy mondhatnám akár a kapcsolatteremtésre való igény és képesség hiányát, a barátkozás nehézségeit. Bár nem zárkóznak el az emberi kapcsolatoktól, párbeszéd esetén észrevehető, hogy ragaszkodnak egy konkrét, az őket érdeklő témakörhöz és attól nehezen vonatkoztatnak el.

De kiket ismerhetünk még? Állítólag a híres aspergeresek közé tartozik pl. Albert Einstein, Bonaparte Napóleon, Leonardo da Vincci, Vincent van Gogh, de mondhatnám akár a híres tévésorozat, az Agymenők fiktív szereplőjét, Sheldont is (nem magát a színészt, hanem a karaktert, akit alakít). Ő az Asperger és a Savant-szindróma között egyensúlyozik, bár utóbbi zsenialitás inkább az autizmussal szokott társulni (amikor egy személy egy bizonyos területen zseniális képességet mutat). Bár utólag a sorozat készítői tagadták, hogy Sheldon aspergeres lenne, ha jól megvizsgáljuk Sheldon karakterét, nagyon jól látszik rajta pl. az empátia hiánya, vagy, hogy gyakran belefeledkezik az őt érdeklő témába, és nem is nagyon foglalkozik vele, ha beszélgetőpartnerét ez nem érdekli. Megszokott rutinja van, amitől nagyon nem szeret eltérni, nem érti a humort vagy az iróniát.

Viszont, kérdés, hogy ha az Asperger-szindrómának vannak enyhe változatai, amik nehezen felismerhetők, illetve azért a többség egyáltalán nem végez el csak úgy egy erre vonatkozó tesztet még az interneten sem: vajon az emberiség hány százalékát sújtja ez a betegség? Mert például azoknál a gyerekeknél, ahol konkrétan megállapítható, hogy aspergeresek, általában a szülőknél is kimutatható annak enyhe változata. Talán többet kéne ezzel a betegséggel foglalkoznunk? Vajon van ráció abban, hogy az emberiség emocionálisan nem hanyatlik, hanem az Asperger lappang többségünkben? Talán embertársaink egy részétől hiába is várunk együttérzést?

Az optimizmus egészséges, a pesszimizmus egészségtelen. Igazából ez már régóta bizonyított, mégis a legtöbb ember egyáltalán nem igyekszik azon, hogy életfelfogását a saját egészségének megőrzése és persze jóléte érdekében átformálja. Prof. Dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta előadásainak többségén ezzel a témakörrel foglalkozik.

Általa hallottam például, hogy a Harvard Egyetemen végeztek egy optimizmus-pesszimizmus néven elhíresült kísérletet, ahol bebizonyították, hogy a nézőpont, a viszony az élet dolgaihoz befolyásolja az egészségünket is. Egy, a Harvardon végzett évfolyam diákjainál megnézték azt, hogy kb. mi az, ahogy viszonyulnak dolgokhoz, mennyire nyitottak, mennyire terveznek, reménykednek, elképzelik-e magukat 10 évvel később. Ez alapján 2 nézőpont különült el:

• a pesszimisztikus, amelyben az óvatosság, döntési nehézség, dolgok "átrágása", racionális beállítottság, (depresszió) volt jellemző;
• és volt az optimista csoport, akik bátran tekintetek a jövőbe, pozitívabb hozzáállást tanúsítottak az élet dolgaihoz.

Az illetőket, résztvevőket 5 évente szűrték, vizsgálták meg az egészségi állapotuk kapcsán. Érdekes, hogy 5-10-15 év után sem történt semmiféle változás, különbözet nem mutatkozott, míg a kísérleti résztvevők el nem értek a 45. életévükhöz. Itt, amikor már az életük delén járók visszatekintettek életükre, a rezignált, jövőkép nélküli tagok azaz a pesszimisták körében a szív- és keringési zavarok, daganatos betegségek, addikciók és a depresszió szignifikánsan fordult elő, sőt mi több, ebben a csoportban már meghaltak emberek!
Tehát az életközépig olyan sok feladatunk van, hogy ezzel a számvetéssel nem is igen foglalkozunk, de ebben az életszakaszban, amikor már mérlegelünk és visszatekintünk, igenis jelentkeznek a különbségek.

Persze nem ez az egyetlen ilyen vizsgálat, Magyarországon is volt egy koherencia-vizsgálat 10 évre vonatkozóan. Ezek az emberek a koherencia érzés szempontjából (tudom-e tervezni, irányítani a jövőt, biztonságban vagyok-e) kerültek 10 éves megfigyelésre.

A magyar lelkiállapot egyébként eleve depresszív és pesszimista, de a tervezőképes emberek, akik képesek meghatározni életük értelmét, optimistábban viszonyulnak az életükhöz, életük delén jóval egészségesebbek mint pesszimista társaik.

Vizsgálták ezen kívül a súlyos helyzeteket átélő embereket. Viktor Frankl mondja például a Mégis mondj igent az életre! című könyvében, hogy akinek van kiért/miért élnie, az minden hogyant elvisel. A boldogságpszichológiai vizsgálatok is azt igazolják, hogy ha nincs az életünknek értelme, amit mi adhatunk meg neki, akkor a depresszió sötétségébe esünk.

Mi lehet a megoldás? Például az eleve pozitív gondolatok beültetése a fejünkbe, vagy a stressz mozgással való levezetése, kezelése, és persze a beszélgetés. Azzal, ha kibeszéljük (vagy naplónkban kiírjuk) magunkból a gondokat, rengeteg tehertől szabadulunk meg, és nem utolsósorban naplóírásnál pl. kicsit objetívebb rálátást biztosíthatunk magunknak a dolgokra a bejegyzéseket visszaolvasván. Akár szabjunk meg barátainkkal 1 órát, amikor felváltva kipanaszkodjuk magunkat, de napunk többi részében ne a sérelmekre és a panaszra koncentráljunk! Vagy menjünk sétálni, mert a ritmikus mozgás és a természet jó hatással van a lelkünkre, pszichénkre.

Ha nagyon idegesek, stresszesek vagyunk, kipróbálhatjuk azt a gyakorlatot is, hogy álljunk fel, feszítsük meg minden izmunkat, a kezünket szorítsuk ökölbe, majd egy nagy sóhaj kíséretében lazuljunk el. Vagy nevessünk, nézzünk vígjátékot, mert a nevetés bizonyítottan jó hatással van a lelkünkre, testünkre!

Egy másik módszer a fentebb említett pozitív gondolatok beültetése. Ez ébredés után a leghatékonyabb, például egy hétig minden reggel próbáljuk ki, hogy azt mondogatjuk magunknak az ágyban, hogy: ma nagyszerű napod lesz, ma valami jó fog történni veled! Az agyunk, mint egy kisgyerek, akinek meg lett ígérve valami, azon a napon az állításnak megfelelő jeleket fogja keresni, és a negatív dolgokat szinte figyelmen kívül hagyja.

De itt van például az a mondás, hogy "mosolyogj, s a világ visszamosolyog rád". Ebből kiindulva is megállapítható, hogy egymást tudjuk pozitív és negatív irányba is befolyásolni, tehát az optimizmus vagy a pesszimizmus ragadós. A hólabda effektus felhasználásával és a negatív üzenetek leredukálásával a környezetünkre is hatással lehetünk.

Tehát merjünk álmodni, tervezni, meghatározni életünk célját, merjünk kiszabadítani magunkat a racionális fogságból, személyes filozófiánkat létrehozni, higgyünk életünk céljában, terveinkben! Legyen motivációnk, készítsünk élettervet, mert amelyik hajó nem tudja a célt, annak sosincs jó széljárása.

A boldogság 9 furcsa titka videó Bagdy Emőkétől:

Sötétségből a fénybe: megküzdés a depresszióval: