Becslések szerint az Asperger-szindrómások 30-50%-a nincs diagnosztizálva.

A diagnózist megnehezíti, hogy nincs általánosan elfogadott diagnosztikai kritériumrendszere. Ez azért is lehet, mert az enyhébb megnyilvánulását nem olyan egyszerű felismerni, az adott illető talán csak furcsának vagy érzéketlennek tűnhet, vagy ha volt is vizsgálva, félrediagnosztizálták. Az interneten már egyébként több Asperger teszt is elérhető, ahol tesztelhetjük magunkat, de lássuk is kicsit részletesebben, miről is van szó.

Az Asperger-szindróma az autizmus spektrumzavarok közé tartozik. Általános jellemzője lehet az átlagos vagy magas intelligenciaszint, kommunikációs, önkifejezési problémák, a szemkontaktus kerülése, görcsös ragaszkodás a szabályokhoz, depresszió, feszültség, aprólékos beszéd, stb. Az aspergeresekről elmondható, hogy nem tudják értelmezni a testbeszédet, gesztusokat vagy az arcmimikát sem, ezek pedig a kommunikáció alappillérei. Gondoljunk csak bele, milyen lenne, ha nem tudnánk megállapítani, valaki mikor ironizál, testbeszéde alapján mikor dühös, feszült vagy boldog, stb. Nekik nincsen vágyuk arra sem, hogy társas kapcsolatokban részt vegyenek, érzelmileg kötődjenek.

Az autistákhoz hasonlóan ők is hajlamosak belefeledkezni egy-egy területbe és szakértővé kiképezni magukat, viszont a különbség pl. egy autista és egy aspergeres között az, hogy náluk nem jelentkezik a megkésett beszédfejlődés problémája, nincs jele kognitív fejlődési késedelemnek, koruknak megfelelően viselkednek. Persze, a nyelvhasználatuk gyakran eltér a megszokottól, s ahogy a testbeszéd esetében is, nem tudják értelmezni a különböző árnyalatokat, és gyakran mindent szó szerint értenek. Nincs mögöttes jelentés, metafora, ezek megérzése számukra nehézséget okoz.

De hogy mi a szakirodalom szerinti az aspergereseket illetően leginkább érintett, sérült terület? Az empátia. Azaz az együttérzés, átérzés, beleélés, vagy mondhatnám akár a kapcsolatteremtésre való igény és képesség hiányát, a barátkozás nehézségeit. Bár nem zárkóznak el az emberi kapcsolatoktól, párbeszéd esetén észrevehető, hogy ragaszkodnak egy konkrét, az őket érdeklő témakörhöz és attól nehezen vonatkoztatnak el.

De kiket ismerhetünk még? Állítólag a híres aspergeresek közé tartozik pl. Albert Einstein, Bonaparte Napóleon, Leonardo da Vincci, Vincent van Gogh, de mondhatnám akár a híres tévésorozat, az Agymenők fiktív szereplőjét, Sheldont is (nem magát a színészt, hanem a karaktert, akit alakít). Ő az Asperger és a Savant-szindróma között egyensúlyozik, bár utóbbi zsenialitás inkább az autizmussal szokott társulni (amikor egy személy egy bizonyos területen zseniális képességet mutat). Bár utólag a sorozat készítői tagadták, hogy Sheldon aspergeres lenne, ha jól megvizsgáljuk Sheldon karakterét, nagyon jól látszik rajta pl. az empátia hiánya, vagy, hogy gyakran belefeledkezik az őt érdeklő témába, és nem is nagyon foglalkozik vele, ha beszélgetőpartnerét ez nem érdekli. Megszokott rutinja van, amitől nagyon nem szeret eltérni, nem érti a humort vagy az iróniát.

Viszont, kérdés, hogy ha az Asperger-szindrómának vannak enyhe változatai, amik nehezen felismerhetők, illetve azért a többség egyáltalán nem végez el csak úgy egy erre vonatkozó tesztet még az interneten sem: vajon az emberiség hány százalékát sújtja ez a betegség? Mert például azoknál a gyerekeknél, ahol konkrétan megállapítható, hogy aspergeresek, általában a szülőknél is kimutatható annak enyhe változata. Talán többet kéne ezzel a betegséggel foglalkoznunk? Vajon van ráció abban, hogy az emberiség emocionálisan nem hanyatlik, hanem az Asperger lappang többségünkben? Talán embertársaink egy részétől hiába is várunk együttérzést?