Magyarországon télre a lakosság 90%-a D-vitamin hiánnyal küzd. A D-vitamin ugyanis táplálék útján alig vihető be a szervezetbe. A D2 vitamin fő forrása a tej, tejtermékek, halak (lazac, hering, makréla, szardínia, szivárványos pisztráng), tojás és máj, ez azonban önmagában nem elég, ugyanis a D3 vitamin előállítása a szervezünk feladata, amely azonban csak akkor képes rá, ha napfény éri bőrünket. Akár már napi 10 percnyi napozás is segíthet a vitaminhiány megelőzésében, ez azonban télen önmagában ezen az éghajlaton kevés.

A D-vitamin hiány veszélye, hogy olyan betegségek kialakulásához vezethet, mint a csontritkulás, csontlágyulás, daganatok, cukorbetegség, szív-érrendszeri betegségek, asztma, angolkór, stb., sőt még a fogaink egészségére is hatással lehet. A probléma, hogy télen eleve kevés időt töltünk napon, ezért amennyiben alacsony a D-vitaminszintünk, a kezelőorvosunk írhat fel nekünk megfelelő gyógyszerkészítményt - amit az ő javallata szerint kell szednünk.

A D-vitamin kulcsfontosságú szerepet játszik a szervezet fejlődésében, tehát gyerekeknél is különösen oda kell figyelni rá, de felnőtteknek is ugyanolyan fontos, ugyanis szaporodhat csonttöréseink száma, előjöhetnek ízületi betegségek, és fogaink is gyorsabban szuvasodhatnak.

Egyre nagyobb probléma napjainkban a gerincferdülés, s nem csak az időseket, de a fiatalokat tekintve is. A XXI. századi megváltozott életmód, kevesebb mozgás, sport, kültéri munka és több irodai ülőmunka meghozta a hatását: görnyedt hát, fájó ízületek, és már ott tartunk, hogy a huszonéveseknek is fizikoterápiára, gyógymasszőrhöz, gyógytornára, úszni, stb. kell járnia. Ott ülnek a nyugdíjas hatvanasok között, és kicsit későn döbbennek rá, hogy baj van.

A húszas-harmincasok nagy része valószínűleg pedig még csak nem is nézette meg az iskolai kötelező vizsgálatok óta a gerincét, vajon mennyire ferde, van-e szükség életmódváltásra. A napi 8-10 óra számítógép előtt ülés és aztán semmilyen edzés ugyanis komoly problémákhoz vezet. Ebben a korban már nincs kötelező tornaóra, s csak nagyon kevesen járnak el edzeni, és akkor sem biztos, hogy pont a hátukat edzik és nem más területre koncentrálnak például. Pedig hátunk edzése, karbantartása, nyújtása ugyanolyan fontos mint bármely testrészünké, ha ugyanis nem figyelünk oda rá, néhány év elteltével komolyan súlyosodhat a helyzet, és még nagyobb problémákhoz vezethet.

Ha valakinek rossz a tartása, fáj a háta, érdemes beutalót kérni a háziorvosától az illetékes szakorvoshoz, és csináltatnia egy gerincröntgent. A különféle kezelések között van például a fizikoterápia, a javallott hátúszás, gyógymasszázs, gyógytorna, és erősen ajánlott a törzsünk edzése is. Az a szomorú, hogy ha körbenézünk, és egy kicsit jobban megvizsgáljuk embertársainkat, még nekünk, laikusok számára is egyértelművé válik, hogy nagyon sokan küzdenek ezzel a problémával, és nemigen tesznek ellene semmit. Ebben a rohanó életmódban nem fordítunk elég időt magunkra - és a testünkre sem. Hiszen mit ér az edzés, a fogyókúra, a táplálkozás, ha mellette ilyen alapvető dolgokra nem figyelünk oda

TE vajon most egyenesen tartod magad? Jó a tartásod? Elfáradsz, ha huzamosabb ideig ki kell húznod magad? Szokott fájni a hátad, vállad, derekad? Teszel valamit ellene?

Nem utolsós sorban egyébként ajánlott egy vérvizsgálat is, ugyanis a D vitamin hiánya komoly csontproblémákhoz vezethet. De erről majd a következő cikkemben beszélek nektek.

A téli fürdőzést különösen szeretjük, hisz egyébként is jót tesz egy kis kimozdulás a hideg mindennapokból, de a hideg-meleg kombináció (tehát például a kinti medencék vagy szauna stb.) még jótékony hatású is. Gyakran elfeledkezünk azonban arról, hogy a fejünket nem árt melegen/hidegen tartani, azazhogy megfelelő hőmérsékleten. Például a kinti medencében télen igencsak fázhat a fejünk, hiába van melegben a testünk, és ez könnyen problémához vezethet. Ugyanez a helyzet - csak nyilván fordítva - a szaunákban is, ahol viszont a fejünk az első, ami felmelegszik/túlmelegszik. Az emberek végül is sosem azért hagyják abba a szaunázást, mert túl melege van a kezüknek, lábuknak, hanem a fejük forrósodik túl.

Erre jó azonban az ún. "szaunakalap", avagy szaunasapka, amely készülhet gyapjúból, lenből, stb. , és védi a fejünket a hőmérsékletváltozástól, mi több, még a hajvégünknek is segít, nehogy töredezettek legyenek a forróságtól. A nemezsapkák már különböző bohókás formában és színben és formában is kaphatók, de aki nem szeretne nagy feltűnést kelteni, egy egyszerűbb pl. lensapkával is beolvadhat a tömegbe, bár azt tudni kell, hogy az kevésbé jól szigetel. Ha használjuk ezeket a sapkákat már biztos nem fog másnap fájni a fejünk, és sokkal biztonságosabb így a fürdőzés/szaunázás, ráadásul egyre többet látni és egyre nagyobb divat, és pár ezer forintért beszerezhető.

Nem tudom, melyik generációt hogy nevelik, ma már biztos sokkal előrébb jár a tudomány, mint az én gyerekkoromban. De szerintem még ma is kevés ember tudja, hogy étkezés után nem szabad azonnal fogat mosni, bizony várni kell vele fél/egy vagy akár két órát is.

A minimum a fél óra, ugyanis evéskor savas közeg jön létre a szájüregben, ami bizony kikezdi a fogzománcot, sérülékenyebbek ilyenkor a fogak. Azt tudjuk ugye, hogy a gyümölcsök, cukros ételek és üdítők károsak a fogzománcra, mert a zománcréteg könnyen felpuhulhat. Ez már eleve nem hangzik túl jól, ráadásul ha ezután rögvest erős fogmosásba kezdünk, a zománc sokkal könnyebben megkopik, hisz gyakorlatilag beledörzsöljük a savat a fogunkba… Így lesz könnyen és gyorsan lyukas fogunk.

Ha speciel eleve nagyon savas italt-ételt fogyasztasz, pl. kóla, gyümölcslé, akkor pedig még nagyobb szünetet érdemes beiktatni az evés/ivás és a fogmosás közé, megvárni, míg a szánk PH értéke visszaáll a normálisra. Kérdés, hogy ezt hányan tudják, és így tanítjuk-e ezt meg a következő generációnak.

Mindemellett nagyon sokan manapság sem használnak fogselymet, pedig pláne az összenőtt fogaknál gyakorlatilag lehetetlen pusztán fogkefével megtisztítani a fogainkat, ugyanis az ételmaradék a két fog közé bizony könnyen beeszi magát. A fogselyemmel viszont (a fogpiszkálónál milliószor könnyebben) eltávolíthatjuk ezeket az ételmaradékokat, és könnyebben megőrizhetjük fogunk egészségét.

Nagyon fontos még megemlíteni, hogy nem mindegy, milyen szájvizet használunk. A fogzománcunk oldódási PH-ja ugyanis 5,5-5,2 alatt van: tehát ha ennél kisebb az érték, oldódni kezd, ha nagyobb, akkor nem.

Az alábbi táblázatból jól látható, hogy sok szájvíz PH-ja nem haladja meg az 5,5-5,2-t, vagyis gyakorlatilag a fogzománcot feloldhatja. Persze, a nyálunk ezt a hatást gátolja, mégis kitűnnek nagyon alacsony értékek, szóval érdemes inkább olyan szájvizet választanunk, amelynek a PH értéke a fentebb írt érték fölött van. Ha ezt a táblázatot ráadásul összevetjük azzal, amelyik a szájvizek összetevőit nézi (melyikben van káros, vagy mérsékelten káros), akkor egyértelműen kitűnik, hogy a HerbaDei teljesít a legjobban.

Ezzel szemben a Listerine PH értéke jóval alacsonyabb mint a fentebb írt érték, veszélyes összetevőt is tartalmaz, és a baktériumölő tulajdonsága is kb. a fele a fentieknek. A HerbaDei persze ötezer forintos áron érhető el (viszont hígítva használandó), előnye, hogy 100%-ig természetes. A PH érték alapján azonban még szintén jól teljesít a Sensodyne, a Colgate Plax és az Oral-B. Viszont szakirodalmi adatok alapján a magas gátlási zónájú, vagyis erős baktériumölő Colgate Plaxot és Oral-B-t inkább csak terápiás céllal kellene használnunk. Itt láthatjátok a baktériumölő hatásukat:

Kizárásos alapon tehát ér-érték arányban a Sensodyne az, ami megfelel a PH javaslatnak, és közepes gátlási zónával rendelkezik (az már más kérdés, hogy annak is van 2 veszélyes összetevője). Aki teljes védelmet akar és a pénztárcáját sem félti, az viszont minden bizonnyal HerbaDeit vesz. Érdekes, hogy a fogkrémek körül nincs ekkora felhajtás, mert állítólag mindegyik megfelel az alapkövetelményeknek, ezen belül már a mi dolgunk, hogy érzékeny fogra vagy fehérítős stb. fogkrémet választunk-e.

 Összegező táblázat:

No, és mikor cseréltétek le legutoljára a fogkeféteket? A fogorvosok szerint évente minimum négyet kéne elhasználnunk.

A mai Bepillantóban egy asztmás beteggel beszélgettem. Úgy fest, ma ez már szinte „népbetegség”, mégis mi, akik nem küzdünk vele, nehezen tudjuk beleképzelni magunkat egy asztmás embertársunk helyébe. Bújjunk bele kicsit az ő bőrükbe.

– Mikor derült ki, hogy asztmás vagy?

Elmondásokból tudom, hogy egy éves koromban.

– Mik voltak a kezdeti tünetek, amire felfigyeltetek?

Azt hiszem az, hogy nem kaptam levegőt. Fuldokoltam, sípoltam, de ezeket is csak édesanyám szavaiból tudom.

– Mik most a tünetek?

Most szerencsére tünetmentes vagyok, nagyon ritkán érzem, hogy légszomjam van. Ilyenkor nehezebben veszem a levegőt, mint normális esetben.

– Nem tudjuk, hogy ez mitől alakul ki, jól tudom?

Kétféle asztma létezik. Egyik esetben az asztma tulajdonképpen egy túlérzékenységi reakció, nagyon sok minden kiválthatja – allergia valamilyen pollenre, porra, esetleg megerőltető fizikai munka, érzelmi reakció. A folyamat lényegében egy ördögi kör: a szervezetnek oxigénre van szüksége, az erek összehúzódnak, ami kiváltja a tüdőben a léghólyagok összehúzódását is, de így még kevesebb oxigén jut a szerveztbe, még nagyobb igény lép föl, és így tovább. A válaszaimban erre a fajtára utalok, ezt ismerem testközelből.

A másik fajtája szívelégtelenség talaján alakul ki. A szív nem tudja rendesen ellátni feladatát, nem tudja olyan mennyiségben pumpálni a vért, mint szükséges lenne, ezért a vér úgymond pang a tüdőben, folyadék gyülemlik fel a léghólyagokban, ami akadályozza az oxigén felvételét.

– Mi a különbség az allergia és az asztma között?

Az allergia gyakorlatilag testszerte bárhol felléphet, és igen változatos tüneteket produkál. Kiütések, viszketés, vagy éppen légszomj, az asztma, ételallergia esetén lehet hasmenés is. Az asztmáról pedig az előző kérdésnél beszéltem bővebben.

– Mit kell tenni asztmás roham esetén?

Vannak úgynevezett rohamoldó sprék, ezek gyorsan képesek oldani a simaizom összehúzódását a léghólyagokban és az erekben. Ezek egy percen belül enyhülést hoznak. Ha mégsem oldódik a roham, azt aztmás státusznak nevezzük, és kórházi kezelést igényel. Ilyenkor nagy mennyiségű szteroidot is adnak a betegnek.

– Van-e lehetőség ezek megelőzésére, s ha igen, hogyan?

A rohamokat lehet megelőzni, a kiváltó okokat kell kerülni. Ez minden érintettnél más és más. Jó, ha az érintett ezzel tisztában van.

– Mivel lehet kezelni az asztmát, te mivel kezeled? A gyógyszereken kívül jársz pl. sóbarlangba vagy ilyesmi? Mik a tapasztalataid ezekről?

Van ez sprém, vagyis inhalátorom, Symbicort a neve. Ez fenntartó kezelésre és rohamoldásra is használható, rendszeres inhalálással most tünetmentes vagyok.

Amikor kicsi voltam, és gyakrabban előjöttek a rohamok, jártunk sóbarlangba is. Ez sokat segít a légutak tisztításában. Nagyon emlékszem, mit mondott az akkori doktor nénim: két természetes hely van, ahol az asztmások nagyon jól érzik magukat és még gyógyulnak is, magas hegyek között és tengerparton. Közel laktunk a Magas-Tátrához, sokat kirándultunk ott. Szerintem a hegyi levegő segített nekem, hogy kinőjem a rohamokat, vagyis évekig tünetmentes voltam. Akkor jött elő megint, amikor terhes lettem az első gyerekemmel. A terhesség egy megváltozott élethelyzet, az ilyenek nagyon fel tudják borítani az egyensúlyban levő betegségeket, de ez más téma. Én sajnos annyira befulladtam, hogy a már említett asztmás státusz állt be nálam, és kórházba kerültem. Szteroidot, tüdőtágítót és oxigént kaptam egy hétig. Aztán rendbe jöttem, a kisbabának sem lett semmi baja, de rendszeresen kell használnom az inhalátorom.

– Az asztma gyógyítható vagy csak kezelhető egyébként?

Csak kezelhető egyelőre.

– Milyen nehéz ezzel együtt élni? A hétköznapokban hátráltat valamiben?

Szerintem ez attól függ, kinek milyen súlyos, milyen stádiumú asztmája van. Az enyém, amit tüdőasztmának neveznek orvosi nyelven, megfelelő terápiával és odafigyeléssel gyakorlatilag nem okoz panaszt, nem akadályozza a mindennapi életet. A szívelégtelenség talaján kialakuló asztma (szívasztma) más, ennek több fokozata van súlyosság szerint. Enyhe esetben is követel valamilyen szintű visszafogottságot, mondjuk egy ilyen beteg nem rohangál a lépcsőn. Súlyos esetben már a sík terepen való séta is fulladást vált ki, legsúlyosabb fázisban pedig a beteg már fekve sem kap levegőt, félig ülő testhelyzetben képes csak lélegezni, és a legkisebb megterhelés is lészomjat vált ki.