A mai Bepillantó rovatomon belül egy cukorbeteggel beszélgettem el. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis több, mint 70%-al nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon. Jelenleg hozzávetőlegesen közel 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják.
Az 1-es típusú diabétesz kialakulásának oka lehet például genetikai hajlam vagy korai környezeti provokáló hatások.

Először is, köszönöm, hogy válaszolsz a kérdéseimre. Hányas típusú diabéteszben szenvedsz?

1-es típusú cukorbeteg vagyok, analóg inzulinnal kezelt, szövődménymentes.

Milyen is az egyes típusú cukorbetegség?

Túl szakmaian nem tudom definiálni, de ez abból áll, hogy teljesen leállt a hasnyálmirigyem az inzulintermeléssel. Többféle cukorbetegség létezik, van, hogy nagyon pici korban jön elő, van, hogy később, van, hogy idős korban.

Amit az évek során megfigyeltem, hogy amennyi ember, annyiféle cukorbetegség. Vannak általános dolgok, de a végén úgyis a szervezetedhez igazodik a kezelés.

Sajnos, nem voltam olyan tájékozott, hogy észrevegyem a tüneteket, de így utólag tudom már, hogy bizony voltak jelek: lábgörcsök éjszakánként, hirtelen fogyás rendes étkezés mellett. (Ennek az utóbbinak örültem, „csak” 10 kg-t dobtam le pár hónap alatt, az pedig manapság már nem nagy kaland :D) Első féléves voltam az egyetemen, szóval mindent a stresszre, a fáradtságra fogtam. Eszembe nem jutott volna, hogy cukorbeteg vagyok. Általában nem szoktam mindenfélével az orvosomhoz futkározni, de miután egyre gyakrabban rosszul éreztem magam, bizony nem úsztam meg a dokit, aki rögtön rájött, mi a probléma. Következő úticél a kórház volt.

Mikor diagnosztizálták?

2014-ben diagnosztizáltak, 19 éves voltam.

Milyen ezzel együtt élni, könnyebb vagy nehezebb-e mint gondolnánk?

Hazudnék, ha azt mondanám könnyű. Inkább hozzászokik az ember, megtanul a szigorú diétával együtt élni. Ha jó oktatást kap az ember a betegségéről és igyekszik a legjobbat kihozni belőle, egyre könnyebb.

Szerencsére még nem estem össze vagy ilyesmi, mindig időben megérzem, ha valami baj van, és rögtön igyekszem megoldani a helyzetet.

Életem mottója lett Mordon professzor mondata a Harry Potterből: „Lankadatlan éberség!” :D

Milyen hatással van ez a mindennapjaidra, életedre?

Nagy hatással van az életemre. Például, négy éve nem aludtam fél nyolcnál tovább, és semmi nasizás. Olyan, mintha egy gépet kellene irányítanom, hiszen a szervezetem helyett dolgozom. Az értékeim függnek attól, mennyi inzulint adok be, mennyi szénhidrátot eszem. Gyors felszívódású? Lassú felszívódású? Mikor is cseréltem tűt? Jó inzulint adtam be? Függ még attól, mennyit mozgom, milyen az időjárás, milyen épp a csillagok állása. Jó, utóbbi vicc, de sokszor érzem úgy, hogy nem értem az okát épp miért magasabb, miért alacsonyabb a cukrom. Nehéz egyensúlyban tartani mindent.

Milyen hátrányai vannak?

Az egész betegség maga egy hátrány. De nekem a legjobban a nasizás hiányzik. Sosem voltam spontán ember, de néha hiányzik, hogy akkor egyek, amikor és amennyit akarok. Az egész napomat el kell terveznem, de azért túlzásba nem szabad vinnem. Legyen nálam elég inzulin, szőlőcukor, ennivaló, plusz ennivaló, innivaló stb. Nagy koncentrációt igényel az egész. Néha jó lenne egy-két napot pihenni.

Tudnál beszélni kicsit az inzulinos kezelésről, hogy mi ennek a menete, mit kell tenni pontosan?

Ha jól tudom, két féle típusa van az inzulinadagolásnak. Van a toll és a pumpa. (Van egy harmadik is, ami fecskendős, használat után eldobandó. Először ilyen inzulint kaptam, de szerintem határozottan jobb, ha magad szurkálhatod a tollal.)

Nekem két inzulintollam van (azért toll, mert úgy néz ki, mint egy írótoll :D Nagyon pöpec) Kettő, mert egyik a nappali, másik az éjszakai. Először humán inzulinnal kezdtem, két éve viszont már analóg inzulint használok. Az éjszakai egy bázis inzulin, ami egész nap hatással van a felszívódásokra, a nappali pedig gyorsabb inzulin, ami pár órával étkezés után hat.

Itt jobban megfogalmazzák a különbségeket inzulinfajták között:

http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=165

Naponta négyszer szúrom magam. A bázis inzulint a combom külső felébe szoktam adni, a nappalikat pedig a hasamba. De ezeken kívül lehetne a karomba, a popsimba vagy egyéb helyekre adni. Nekem ez a kettő tökéletesen bevált eddig, de adódhatnak az életben olyan helyzetek, hogy valahova máshová kell beadni. Izgi.

Hogyan szokott erre reagálni a környezeted, mikor elmondod nekik?

Akit érdekel, annak mindig jó hosszan elmesélem, mit takar az egész. Szerencsére, jól szokták fogadni az emberek. Nincs okom panaszra. :) Az kicsit fel szokott húzni, hogy mivel nem látszik rajtam (szerencsére) semmi, ezért van, hogy elfelejtkeznek róla. Vannak előnyei és hátrányai annak, hogy ez egy láthatatlan betegség.

Szerencsére nagyon sokat segít és maximálisan támogatnak a családtagjaim és a barátaim, szóval nem vagyok egyedül a betegségemmel. :) Ha épp meg kell állni az autóval utazás közben, mert inzulinadás ideje van, megállnak; ha meg kell mérnem séta közben a cukrom, megállnak anélkül, hogy morognának vagy ilyesmi.

Milyen az orvosi ellátás ebben a tekintetben, mik a tapasztalataid?

Szerencsésnek érzem magam, mert maximálisan meg vagyok elégedve az orvosi ellátással. Évente háromszor-négyszer kell mennem vérvételre és utána megbeszélni a kezelőorvosommal az eredményeim és esetleges változtatásokat.

Az étkezésedet ez hogyan befolyásolja?

Naponta háromszor eszem (reggeli, ebéd, vacsora) és ha éppen alacsonyabb a cukrom vagy többet mozgok a kelleténél, akkor tízóraizni és uzsonnázni is szoktam. Meg van adva, pontosan hány grammnyi szénhidrátot kell ennem és ahhoz van korrigálva az inzulin adagom. Arra is figyelnem kell, hogy legyen hosszabb és lassabb felszívódású szénhidrát is az étrendemben.

Őszintén, amióta cukorbeteg vagyok, sokkal egészségesebben, változatosabban étkezem.  Azelőtt sem tömtem magamba a sok cukros ételt, innivalót, de sokkal tudatosabban étkezem most.

​

A mai Bepillantóban egy orvosnak készülő diákot faggattam, aki elmondása szerint a kórházakban tapasztalt negatív élményei hatására úgy döntött, inkább pszichológus szeretne lenni. Szerettem volna megtudni, mik voltak azok a tapasztalatok, és mi is jár pontosan egy mai fiatal fejében pályaválasztáskor.

– Miért készültél orvosnak, miért szerettél volna az lenni?

  Bennem már egészen kiskoromban megfogalmazódott, hogy embereken szeretnék segítni a munkám kapcsán, s mivel tündéri gyermekorvosom volt, hamar elhatároztam magam a pálya mellett. Persze, egy gyermek sosem tudhatja, mi áll pontosan egy-egy munka mögött, de ahogy egyre idősebb lettem, egyre inkább érdeklődtem a biológia, azon belül az emberi szervezet működése iránt, és így az elképzelésemhez ez jó megerősítés volt.

– Miért döntöttél máshogy végül? Beszélj kicsit részletesen a tapasztalataidról!

Az első megrendülésem 10. osztályban volt, majd ismét visszatértem eredeti terveimhez mindaddig, amíg végzősként részt nem vettem egy boncoláson. Ott feküdt előttem egy ember, aki ugyanúgy a nagyszülőm, a szülőm, a testvérem, a szomszédom vagy akár én is lehettem volna. Hiába, abban a korban voltam (és vagyok), amiben folyamatosan szembesülök az élet valódi oldalával és igen, ez nagyon megrendítő. Persze, mondhatnánk, hogy nem muszáj patológusnak lennem, de sajnos az orvosi képzés igen szerves részét teszi ki a boncolás, a medikusok első évtől kezdve heti több alkalommal vesznek részt boncoláson, majd végzik ők is. Minthogy megrendültem, de az érdeklődésem nem veszett el, elkezdtem dolgozni a kórházban ápolóként. Sajnos, ez nemhogy megerősített volna az elképzelésemben, hanem teljesen elvesztettem általa a motivációmat. Aki az egészségügyben dolgozik, hozzá kell szoknia, hogy esetként kezelje a betegeket; hogy meghalnak a kezei közt a betegek; hogy a beteg, aki tegnap még vidám, életerős és tünetmentes volt, tegnapról mára teljesen leépült vagy akár életét vesztette. Ehhez nem mindenki tud hozzászokni, köztük én sem.
Tehát így történt, hogy ismét döntés elé kerültem a jövőmet illetőleg.

– Miért döntöttél végül a pszichológia mellett, mitől gondolod, hogy ez jobb lesz?

A szándék, hogy segítsek az embereken, megmaradt, s ezen a vonalon szerettem volna továbbmenni. Sokáig nem akartam pszichológiával foglalkozni, én mindig magamban szerettem lerendezni a lelki problémákat, de rájöttem, nem mindenki képes erre. Lelkiekben ez is embert próbáló, de a betegség lefolyása, a kezelés mégsem annyira radikális, mint egy fizikai betegségnél, nem én döntök egy ember élete felett egy műtét kapcsán. Emellett ha belegondolok, mindig érdekelt, mi van az emberekkel, szívesen meghallgattam mások gondolatait, szívesen adtam tanácsot, szóval úgy gondolom, adott a lehetőség. 

- Mit gondolsz, kik mennek manapság orvosnak, pszichológusnak? Gyakori a kivándorlás a csoporttársaknál?

 Szerintem nem lehet általánosítani, a mi osztályunkból sokan készültek orvosnak, ebből jelenleg kettő maradt az eredeti elképzelésnél, de náluk inkább az érdeklődés, mintsem a segítőkészség volt a meghatározó pályaválasztásnál, el tudom képzelni, hogy ők (is) kutató irányba mennek majd tovább. Voltak, akiknél szülői nyomás formálta a továbbtanulási szándékot, megint mások hozzám hasonlóan segíteni szerettek volna. S ezeken az eseteken felül is biztosan számtalan példát találnánk arra, ki miért tanul(t) orvosnak. Pszichológiánál hasonlókat tudnék említeni, bár ha jobban belegondolok, ott egy kicsivel az érdeklődés, a lelki folyamatok ismerete, a miértek megválaszolásának szándéka meghatározóbb, mint segítő szándék, a gyógyítás. 

– Te itthon szerettél volna/szeretnél praktizálni?

 Nem tudom. Sokszor képzeltem el a jövőmet, olykor külföldön, olykor itthon, most mégsem tudom, mit szeretnék majd. Szeretem az anyanyelvünket, az országot, itt nőttem fel, itt van a családom, mégsem tartom kizártnak, hogy külföldre költözzek néhány évre. Nem a fizetés, a megélhetés, a politikai helyzet milyensége végett, egyszerűen kíváncsiságból és kalandvágyból.

– Mit gondolsz a mai pszichológusok/másmilyen orvosok helyzetéről itthon és külföldön?

 Itthon éltem és tapasztaltam, tehát a külföldiről nem tudok nyilatkozni. Mind az orvosok, mind a pszichológusok társadalmilag megbecsültek, s mindenféle magánpraxis vagy hálapénz nélkül meg tudnak élni a fizetésükből. A munkájukhoz mérten alulfizetettek, de azért mégsem nyomorognak, sőt. Ám emellett nagyon sokat kell dolgozniuk, nagyon túlterheltek, nem is csodálom, hogy sokan befásulnak. Ápolóként a neurológián dolgoztam, ahol este hattól reggel hatig 20-30 betegre egyetlen orvos volt, s magában a kórházban is ő személyesítette meg az egyetlen neurológust. A pszichológusok, akik nem magánrendelésben dolgoznak, szintén túlterheltek, egy-egy betegnek akár csak többhetente tudnak időpontot adni, ami nem túl célravezető egy komoly betegség esetén. Szóval, ha engem kérdezel, kevesebb munkát és magasabb bért adnék nekik, hogy éreztessem a munkájuk fontosságát és a megbecsülésüket.

- Mit tanácsolnál azoknak, akik eljátszadoznak az orvosi pálya gondolatával?

Ha valakit érdekel, akkor hajrá. Ellenben tudni kell, hogy az egyetem nagyon-nagyon nehéz, nagyon sokat kell seggelni, s mire szakos orvos lesz valakiből, az több, mint 10 évet is igénybe vezet, csúszás nélkül. Ha valaki nem szeret tanulni, nem ajánlom, mert egyetem után is folyamatosan tanulni, képezni kell magad, mondhatnánk, hogy élethosszig tartó tanulást jelent az orvosi hivatás. Ezenkívül nem szabad undorodni, az emberi élethez kapcsolódó folyamatokat épp olyan természetesnek kell kezelni, mint amilyen is. Ezenkívül számolni kell azzal, hogy ez egy nagyon felelősségteljes munka, itt mindig nagyon kell figyelni. Nagyon sok panaszkodást, problémát kell majd végighallgatni, sok életutat végigkövetni, amihez kell egyfajta szociális érzékenység, de emellett tudni kell függetleníteni magad a munkád során, szóval summa summarum, nagyon összetett, hogy mi minden szükségeltetik hozzá, de mégis azt mondom, hogy akit érdekel, aki érzi magában az elhivatottságot, az vágjon bele. Ha valaki nem gondolja elég komolyan, már az emelt érettségiig sem fog eljutni, szóval egyetemig általában tényleg azok jutnak el, akiket igazán érdekel. :D

Önkéntesség vagy kötelező közösségi szolgálat? Hogyan válassz, vagy hogyan válassz jól? Mi lehet számodra a megfelelő hely, a megfelelő foglalatosság? Ebben a videóban végre választ kaphattok a kérdésietekre, hiszen megígértem, hogy új rovatomban ezzel a kérdéssel fogok majd foglalkozni a Labor Café (és videóik) segítségével/együttműködésével. ;)

A vegetáriánusok a vegánokkal ellentétben más állati eredetű ételt, vagyis tojást és tejterméket azért fogyasztanak. A mai Bepillantóban egy vegetáriánust faggattam az étkezéséről, indíttatásáról, életviteléről.

– Mióta vagy vegetáriánus?

Napra pontosan 2014. október 20.-a óta. 

– Miért döntöttél úgy, hogy vega leszel?

 Kicsit banálisan hangzik, de aki ismer, tudja, mennyire odavagyok Paul McCartney-ért. Az említett októberi napon is véletlenül találtam rá egy videójára. Ebben a videóban a veganizmusról beszél, meg is mutatom, beszéljen helyettem a videó:

A videóban bemutatottak által úgy érzem, én ehhez nem szeretnék hozzájárul a későbbiekben,  ugyanis enélkül is teljes értékű életet lehet élni, szóval azóta nem ettem húst. Nálam minden tekintetben etikai okokra vezethető vissza az életmódváltás, ami azóta már a teljes növényi alapú étrend felé mutat.

- Könnyen ment az átállás?

A vegetáriánus életmódra könnyen átáll az ember, tejtermékek mindenütt találhatóak, az éttermek is jobban nyitottak a vegetáriánus életmód felé. A teljes növényi átállás már nem ilyen egyszerű sajnos, sokkal több utánajárást, kutakodást, kísérletezést igényel.

– Miben változott szerinted az egészségi állapotod, mióta vegetáriánus vagy?

 Lényegesen nem változott, azt hiszem. A váltás időszaka a tinédzserkorom közepe volt, így sok változás annak lezárulásával ment végbe, így nem tudnám helyesen megítélni, mi köszönhető a vegaságomnak. A testtömegem nem változott, változáson az arcbőröm, a körmeim, illetve a hajam ment keresztül, pozitív irányban, csak nem tudom, hány százalékban köszönhető a húsmentességnek és hány százalékban az életkorom növekedésének. Rontani nem rontott, azt biztosan kijelenthetem. Nem vagyok vas-, fehérje- vagy kalciumhiányos.

– Hogy viszonyult a környezeted, mikor váltottál?

 Múló hóbortnak érezték, így nemigen törődtek vele. „Vegetáriánus vagy? Jól van, akkor több kolbász marad nekem.” A szüleim nem örültek a döntésnek, de idővel elfogadták és nekem is készítettek külön ebédet.

– Hogy viszonyulnak az új ismerőseid ahhoz, hogy te vegetáriánus vagy?

 Nagyon változó. Legritkábban az örömöt tapasztalom, ellenben támadás is ritkán ér. Általában kérdezősködnek, érdeklődnek, kicsit élcelődnek, hogy „a növény is érez”, „attól, hogy te nem eszel, még levágják” vagy „és mi van a fehérjével?”, de igyekszem ezeket nem felvenni és személyes bántásként kezelni. Egyébként általában nem hangoztatom, magamtól nem sűrűn beszélek erről. 

– Drágább szerinted így étkezni?

 Nem feltétlenül, nagyon egyénfüggő. Ha étteremben ebédelsz, Veganz termékeket és mindenből a legjobb, legvegánabb készterméket vásárolod, illetve Alpro termékektől, avokádótól, mangótól roskad a hűtőszekrényed polca, akkor igen, drágább. Ellenben, ha magadra főzöl, piacon, zöldségesben vásárolsz alapanyagokat, akkor sokkal olcsóbb. De úgy gondolom, ez így van a húsevéssel kapcsolatban is. Saját tapasztalataimból kiindulva olcsóbb, de nem számottevően, ugyanis így megveszek olyat, amit egyébként húsevőként nem vennék.

– Az iskolai étkeztetésben egyébként ez jól gondolom, hogy nincs megoldva, és nincs rá lehetőség, hogy ilyen menüt kérjen az ember, vagy egyetemen már unblock nincs ilyen ebédlehetőség?

 Alsós koromban voltam utoljára menzás. Egyébként igen, jól gondolod, nincs megoldva kb. semmilyen szinten. Ha az ember nem Budapesten vagy Szegeden, Pécsen, Debrecenben él, saját magának kell megoldani az étkezést, mert nemigen van más lehetősége.

– Hiányzik a hús fogyasztás azért néha?

 Nem különösebben. Az hiányzik, hogy beüljek egy étterembe és gond, kellemetlenkedés nélkül ebédet rendeljek.

– Milyen ételeket szoktál például főzni, hol szoktál vásárolni, vannak kifejezetten ilyen boltok pl. a környezetedben?

 Főzni nagyon sokfélét szoktam/szoktunk, leves és tésztapárti vagyok, szóval sokféle levest, tésztát, lassagnet. Főzünk mindenfélét, az édestől a sósig, a keleti konyhától kezdve az olaszig. Itthon hazai és könnyen beszerezhető alapanyagokból főzünk, tofut, szejtánt csak éttermekben szoktam fogyasztani. Persze, olykor használok sörélesztőpelyhet, növényi tejszínt vagy tejet, de a hétköznapokban a könnyen beszerezhetőségen van a hangsúly. Vásárlás tekintetében semmi extra, nemigen járok bioboltba, legfeljebb, ha valamilyen nagyon speciális dolgot szeretnék, például az említett sörélesztő pelyhet vagy banános növényi tejet, de ez ritka. Zöldséget és gyümölcsöt a piacról vagy zöldségesből, minden mást szupermarketből, az én kedvencem az Aldi, van sok fair trade termékük.

- Gondolom, még a családoddal élsz(?). Ha ők nem vegák, hogy működik nálatok a főzés?

Nem, már nem a családommal élek. :) Egyébként úgy oldottuk és oldjuk meg, amikor itthon vagyok, hogy a levesből mindenki ehessen, másodiknak pedig főzök magamnak vagy főz nekem valaki, s emellett készül egy húsos étel is. Az én családomban nagyon fontos a főzés, mi szinte minden 2. nap főzünk, így nem jelent általában gondot, hogy még egy fogást kell készíteni.

- Abban a városban, ahol laksz (hol is?) vannak olyan éttermek, ahová szívesen jársz és tudsz vegát enni?

Jelenleg Budapesten élek, itt elég sok lehetőségem van, szóval ha nincs időm vagy kedvem főzni, megoldom könnyedén. Budapesten ma már számtalan vegán étterem vagy ételbár van, szemben a vidéki városokkal. Eredendően falusi vagyok, valószínűleg nálunk ezért is fontosabb a főzés, mert mi nem tudunk beülni valahova vacsorázni, de a kisváros, ahova középiskolába jártam, nem tartogatott sok lehetőséget számomra.

„Vedd ki belőle a részed, tedd hozzá a magadét!” – szól a Tabupláza Alapítvány mottója. Nyíregyházi adománykávézójuk, a Labor Café önkéntes alapon működik, és becsületkassza várja a betérőket sok-sok szeretettel és programmal megfűszerezve. De vajon működik manapság egy ilyen kezdeményezés? Hogyne! Nyilván nem könnyű a kezdés, és rengeteg nehézségbe ütközik az ember – ahogy arról az oldalukon is bővebben olvashatunk -, mégis: van remény. Öröm látni, hogy nem csak Budapesten lehet egy ilyen helyet működtetni, hanem egy kisebb városban is igazi közösségé lehet összekovácsolni a fiatalokat és idősebbeket egyaránt.

Az olyan programok által, mint a különféle koncertek, fellépések, társasjátéknap, filmklub, érdekesebbnél érdekesebb tréningek, beszélgetések, szakkörök, meditációs órák stb., mindenki megtalálja a neki való helyet, ahová befészkelheti magát. Különösen nehéz például barátokra szert tenni húszas-harmincas éveinkben egy kivándorlási problémával küszködő országban/városban, egy ilyen hely azonban nagyszerű opciót nyújt új ismerősök szerzésére (is). Talán nem olyan meglepő, hogy a fiatalabbak (tizenévesek) sokkal nyitottabban állnak a kérdéshez, sokan szívesen teljesítik 50 órás kötelező közösségi szolgálatukat egy barátságos társaságban, de az idősebb (akár hatvanas-hetvenes) korosztály is kezdi már felfedezni az ebben rejlő lehetőségeket. Hiszen mi lehet felemelőbb annál, amikor adunk és kapunk? Amikor megosztjuk, amink van, és közben szuper jól szórakozunk a közös tevékenységek által. Talán minden városba kéne egy olyan hely, ahová a szülők szívesen engedik el a gyerekeiket, mert tudják, hogy nem kell őket félteni, és értelmes, tartalmas elfoglaltságokkal tölthetik idejüket többek között felelős felnőttek társaságában. Hiszen ebben a mai, internetre orientálódott társadalomban is megvan az igény a személyes kontaktra, ismerkedésre, beszélgetésre, nevetésre, játékra, a közös munkára. Mert van egy része az embereknek, akik nem szeretnének elidegenedni társaiktól, mert a magány, a bezárkózás bizony gyakran a depresszió (a XXI. század népbetegségének) melegágya.

A Labor Café bátran buzdítja az embereket a programokon való részvételre vagy azok szervezésére, mi több, hasznos tanácsokkal is ellátnak videóikban az önkénteskedéssel kapcsolatban is. Új rovatomban ezeket a videókat igyekszem majd elhozni nektek, hogy bővebben is megismerkedjetek a témával. Például mit adhat nektek az önkéntesség, hogyan kell hozzáállni, különféle tippek és tanácsok, de információt nyerhetünk az önkéntesség működésével, a szerződéssel vagy a juttatásokkal kapcsolatban is. Kalandra fel!