A mai Bepillantóban egy orvossal készítettem interjút. Vajon mi sarkall valakit arra, hogy erre a pályára lépjen, és mennyire nehéz eljutni a diplomáig? Mik a szakma előnyei és hátrányai?

– Miért döntöttél úgy, hogy orvosi pályára mész?

Mindig érdekelt az emberi test működése, szerettem az olyan ismeretterjesztő könyveket és filmeket, amik a testünkről, a test betegségeiről szóltak. Ebből következik, hogy imádtam a biológiát is. Szeretem meghallgatni az embereket, szívesen segítek ott, ahol tudok. Ezek már egyenesen vezettek az orvosira.

– Mikor született meg benned ez az elhatározás?

Későn érő típus vagyok, szeretek lötyögni a világban. Középiskolában dőlt el, merre is megyek tovább.

– Volt rád hatással valami a döntés terén, vagy egyedül jött az ötlet?

Teljesen egyedül döntöttem így, a családban nincs orvos, sem egészségügyi dolgozó.

– Milyen szakirányú orvos vagy egyébként?

Szemész rezidensként dolgozom, de jelenleg itthon vagyok GYED-en a két kislányommal.

– Nehéz volt ez az út, a sok tanulás? Ütköztél akadályokba?

Sokat kellett tanulni már az egyetemen is. Voltak mélypontok, amikor úgy éreztem, kész, én ezt nem vagyok képes megtanulni, sosem leszek orvos. Aztán összeszedtem magam és tovább mentem. Nehéz volt, nagyon. Sok gyakorlaton és szigorlaton kellett helyt állni, mire az ember átveheti a diplomáját. De az igazán nagy feladat ez után jön, a kiválasztott szakirányban is rengeteget kell tanulni, egészen specifikus dolgokat, és itt már minden „élesben megy”. Itt is nagyon sok akadály tolul az ember elé, de ha igazán akarja, meg tudja csinálni.

– Tudsz mondani néhány mondatot a magyar orvosi képzésünkről? Mi a véleményed erről?

Szerintem nagyon jó, mert nagy tudású emberek oktatnak, és megkövetelik, elvárják azt, hogy a hallgató aktívan részt vegyen az órákon. Ami szerintem hátrány, hogy nagyon sok hallgató van (persze, ez nem baj, kell az orvos), és a sok hallgató már-már egymás akadályozza egy gyakorlaton. Például nekünk is, a betegnek is kellemetlen, amikor tizenöten tolongunk egy kétágyas kórteremben, és mindenki próbálja megvizsgálni a szerencsétlen pácienst. Vagy amikor két hallgatóra jut egy egyszemélyes munkaasztal. Kellemetlen.

– Mit gondolsz az orvosi fizetésekről itthon?

Lehetne magasabb, de rezidensként sok támogatást kaphatunk, csak ugye meg kell pályázni. Most már friss szakorvosok is kapnak támogatást, plusz ott van még a túlóra/ügyeleti díj, a hiányszakma- vagy a veszélyességi pótlék. Ez utóbbiakat nem minden szakirányon lehet felvenni. Összességében úgy gondolom, jól megfizetik az orvosokat. Mióta elkezdtem dolgozni, jelentősen emelkedett a bérem.

– Gondolkodtál rajta, hogy külföldön praktizálj? Miért maradtál végül mégis itthon?

Igen, szóba került, közvetlenül az egyetem elvégzése után, amikor kerestem, hol helyezkedjem el. Férjemmel együtt szerettünk volna kimenni valahova, aztán különböző akadályokba ütköztünk. Először is mindenhova szakorvost, vagy legalább 3-4 év szakmai tapasztalattal rendelkező orvost keresnek. Másrészt azon a területen, ahol a férjem dolgozik, külföldön (pl. Németországban) nincs hely orvos számára, mert nem orvosi végzettségűek csinálják.

Azt szoktuk mondani, hogy itthon maradtunk kalandvágyból. :)

– A gyerekek mellett most is dolgozol? Milyen nehéz ezt kiviteleznetek?

Nem, jelenleg GYED-en vagyok, és egyelőre nem is tervezek visszamenni. Kisebbik lányom még csak 10 hónapos.

– Mik az előnyei és a hátrányai a munkádnak szerinted?

Előnye van sok, de szerintem mind szubjektív, és lehet, amit én annak gondolok, ez laikus számára nem az. Előnynek érzem, hogy emberekkel foglalkozom, segítek nekik. Öröm látni a gyógyulást, a mosolyt az arcokon.

Sajnos hátránya is akad. Ott van például az ügyelet, nálunk a szemészeten behívós rendszer van, azaz csak akkor kell bemenni, ha indokolt eset van. Ez még nem is baj, talán előny is lehet, viszont többször előfordult már, hogy az éjszaka közepén be kellett mennem, bent töltöttem több órát, majd másnap reggel fél nyolckor kezdtem a napot. Fárasztó. Szakrendelésben is dolgoztam már, és bizony akadt olyan nap, hogy 35-40, vagy még több beteget kellett ellátni. Nekem is rossz, a betegeknek is, mert senkire sem jut így annyi idő, amennyi szükséges lenne.

E 120 - Valódi kármin

Élelmiszeradalék, élelmiszerszínezék? Kevesen tudják, de nagyon sok kolbásznál, rúzsnál, édességnél, süteménynél, cukorkánál, kozmetikumoknál, üdítőknél, joghurtoknál, stb. a vörös színt a valódi Kármin (festék) adja, amelyet bizony bíbortetűk porításából (aprításából) nyernek. Vagyis, kissé profánul szólva, tetveket eszegetünk, és azzal kenegetjük még a szánkat is…

"A kármin a kokcsinella nevű színezékanyagból nyerhető kárminvörös vagy bíborvörös színű festék (a kokcsinellát a fügekaktuszokon élősködő bíbortetű nőstényeinek porítmányából vonják ki)."

A tetvecskék, amikből ezt az ún. "kármint" nyerik, egy kaktusztfajtán élnek Mexikóban. Hajdanán, még a gyarmatosítás időszakában, az ezüst után Mexikónak ez volt a második legértékesebb exportcikke. Mióta azonban a mexikói függetlenségi háború lezajlott (1810-1821), már a Kanári-szigeteken, Spanyolországban és Észak-Afrikában is megindult a nagyüzemi termelés. Amikor a 19. században felfedezték a szintetikus színezékeket, csökkent a kármin iránti kereslet (Spanyolországban elvileg már nem is termelik), de újabban ismét többnyire ezt használják. Ennek oka, hogy állítólag sok szintetikus piros festéket rákkeltőnek találtak. Tehát ma  is rengeteg helyen, ételben, italban, készítményben használjuk ezt a bíbortetvekből készült színezéket.

Előállítása tömören manapság többnyire Amerikában úgy történik, hogy letépik a fügekaktusz leveleit, és egy üvegházban tovább szaporítják rajtuk a tetveket.

Ezután szépen kefével eltávolítják őket a kaktuszlevélről, majd szárítják és porrá törik, zúzzák őket, s alkoholos-vizes oldattal vonják ki belőlük a színanyagot, a kármint.

És ha már itt tartunk: Azt tudtátok, hogy az ún. Casu Marzu szardíniai sajt szivacsos állagát az adja, hogy nyűvekkel etetik meg előbb? Bizony, nyűlárvák, amelyek ráadásul kiválasztanak egy folyadékot is, amely által a sajtnak egy kis plusz édeskés íze lesz. Bon Appétit!

Sosem voltam és valószínűleg nem is leszek egészségmániás, és fogyókúrázós sem, imádok enni, és szerencsére egyáltalán nem kell tartanom a kilóktól. A zabkása azonban egy olyan étel, amelyet a diétázók is előszeretettel fogyasztanak, de igen hasznos bél- és gyomorproblémák fennállása esetén is. Ráadásul azon kívül, hogy kiváló szénhidrátforrás, fontos vitaminok és ásványi anyagok találhatók benne. Az ízletes elkészítése által (ami nyilván könnyebb, ha nem fogyókúrás célzattal fogyasztjuk), azaz plusz alapanyagokkal pedig olyan gyönyörűséges finomságot készíthetünk, amely rögtön a kedvencünké válik.

A jótékony hatásai egyébként például a természetes értágítás, vérnyomáscsökkentés, a koleszterinszint csökkentés, a cukor felszívódásának lassítása (cukorbetegeknek is ajánlják ezáltal), és a gyomor védelme. A zabpehely ugyanis (amiből a zabkása is készül), védőréteggel vonja be a gyomor nyálkahártyáját, és csökkenti az égető fájdalmat. Rendszeres fogyasztása pedig csökkenti a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát.

A diétázók nem nagyon szokták extra hozzávalókkal ízesíteni (és tej helyett is vízben főzik meg), fogyasztó hatása pedig abban is rejlik, hogy eltelíti a gyomrot, és gyorsítja az anyagcserét.

Azok számára azonban, akik nem a fogyásra vágynak, hanem csak egy ízletes reggelit keresnek, amellyel jól indul a nap, és a boldogságszintjük is növekszik, vagy csak orvosi javaslatra, bél- és gyomorbántalmak esetén kezdik el enni, határtalan a variácók lehetősége.

A zabkásából kapható gyorsabb, bögrés verzió is, az azonban korántsem olyan egészséges (telepakolva cukorral is) és olcsó, mint a saját elkészítés, és a zabpehely 500g-os (amolyan lisztes zacskós féle) kiszerelése (300-400 Ft). Egyébként ajánlják nyilván joghurtba téve is fogyasztását, a zabkásához azonban tejjel főzzük meg. Egy adagra a javaslott mennyiség 40g, 1,5dl meleg tejben kavarás közben sűrűsödésig főzve - mint a tejbegríz. S ahhoz hasonlóan cukorral, mézzel, fahéjjal, de akár kakaóval, nutellával, banánnal is lehet ízesíteni, sőt, bármely kedvünkre való gyümölcsdarabkával, így határ a csillagos ég. Ráadásul elkészítési ideje nem haladja meg a 10 percet, és máris egészséges, tápanyagokban gazdag reggelit tálalhatunk magunknak vagy akár csemetéinknek, akár az egész család számára.

"A pánikbetegség során hirtelen, látszólag mindenféle külső ok nélkül tör a betegre rosszulléttel járó szorongás. A fejlett országokban évről-évre nő a pánikbetegek száma."

A mai Bepillantóban egy szorongással, agórafóbiával és pánikbetegséggel küzdő hölggyel beszélgettem el a betegségéről, mindennapjairól.

– Leírnád nekem saját szavaiddal, mi az agorafóbia, a pánikbetegség, és szorongás, egy szóval, nálad milyen tünetekkel jár ez, melyik miben nyilvánul meg? 

Leginkább úgy tudnám megfogalmazni, hogy rosszabb időszakaimban az életem olyan, mintha minden egyes nap egy fontos vizsgám lenne. Légszomj, idegesség, izzadó tenyér, hányinger, hasfájás, szívdobogás-érzés, szédülés, izomfeszültség. Ehhez gyerekként már úgy hozzászoktam, hogy ezt tartottam normálisnak. Ez a szorongás. A pánikbetegség olyan, mintha valaki belülről támadhatna meg folyamatosan, halálra rémisztenének a semmiből, sehol sem lehetek biztonságban tőle, minden sarokból leselkedik. És igen, egy pánikroham olyan halálfélelmet csinál, mintha ténylegesen veszélyben lennél egy tigris ketrecében. Ezáltal olyan helyzeteket is veszélyesnek találsz, amelyek teljesen biztonságosak, hiszen a rémségek belőled fakadnak. Az agorafóbia pedig olyan, mintha egy képzeletbeli kötél kötne össze a lakásoddal, ami bármikor elszakadhat, és örökre elveszhetsz a vadonban teljesen egyedül. Mint amikor gyerekkorodban elhagyod anyukádat a szupermarketben. Az otthon biztonsága az egyetlen egy, ahol elengedheted magad.

– Mikor kezdődtek ezek a „tünetek”? 

Gyerekkorom óta megvannak, már kiskoromban is félős voltam, visszahúzódó, szorongó, rosszul bírtam a szereplést. De a legelső pánikrohamom, és agorafóbiás időszakom valószínűleg olyan nyolcéves koromban lehetett.

– Volt valami, aminek hatására előjöttek, vagy nem lehet tudni, mitől alakultak ki? 

Hosszú-hosszú ideig jártam terápiára, úgyhogy nem annyira egyszerű ezt megfogalmazni. De a családomban a szüleim, sőt a nagyszüleim is küzdöttek/küzdenek hasonló gondokkal. Valószínűleg van ebben egy nagy adag biológia és genetika is, de a nehéz élethelyzetekre való reagálást is így tanultam meg. Általában nehezebb élethelyzetek hozzák ki belőlem a szorongósabb–pánikosabb korszakokat, sokszor nem figyelek magamra, és akkor hirtelen már alig tudok kikecmeregni belőle.

– Milyen hatással vannak ezek a hétköznapjaidra, miben hátráltatnak - ha hátráltatnak?

Vannak hátráltató tényezők. Például körülbelül három éve nem ülök tömegközlekedési eszközre egyedül (ez egyébként épp most kezd el javulni), de ezek közül is a repülőre ülés a legnehezebb, még a férjemmel vagy anyukámmal együtt is. Rosszabb korszakomban nem mertem kimenni az utcára egyedül, végképp nem mertem elmenni boltba egyedül (legrosszabb időszakomban a boltban nem mertem elmenni egy másik sorba a férjem nélkül). De sokszor tömegben is rosszul érzem magam. Nehezen jártam moziba, túl erős volt a hang és érzelmi hatás. Rosszul viselem, ha bizonyos helyekről nem lehet kimenni azonnal (busz, repülő). Nagyon rettegek az orvosi vizsgálatoktól is (az átlagosnál is jobban), és persze félek én a vizsgáktól és a szerepléstől is, de hogy is mondjam, az sokkal elfogadottabb, minthogy félek felülni egy buszra egyedül vagy félek bemenni a boltba. :)

– A környezeted mit szólt, amikor fény derült rá, hogy ezekkel küzdesz? 

A környezetemnek lehet előbb volt nyilvánvaló, mint nekem. Mivel a szüleim is hasonló gondokkal küzdöttek, ezért nem volt nehéz megértetnem velük, persze, akadtak konfliktusaink. A férjemnek elég nehéz volt alkalmazkodni hozzám, ugyanis – szerencsére – ő nem küzdött hasonló betegséggel, viszont így nehezebb volt megértenie, min is megyek keresztül.

– A friss ismeretséged hogyan reagál, amikor általában elmondod nekik?

Meglepő, de általában jól reagálnak (pedig szorongóként mennyire féltem attól mindig, hogy ez szégyellnivaló dolog), és sokszor találkozok olyanokkal, akiknek hasonló periódusaik voltak az életükben. Ha beszélek erről, akkor sokan megnyílnak nekem saját gondjaikkal kapcsolatban.  

– Van valami bevált módszered pl. a szorongás megelőzésére, vagy erre nem létezik ilyesmi? 

Folyamatosan próbálkozom, inkább úgy mondanám. :) A napi meditáció és sok–sok jóga nekem hosszútávon megoldás volt. Néha erőt merítek könyvekből, abból, hogy megosztom ezeket a gondolataimat, és nekem segít ebben az írás is, hogy feldolgozzam a szorongás előidézőjét jelentő problémát.

– Ha előjön a szorongás vagy a pánik pl., mivel tudsz segíteni magadon, van rá valami megoldás? 

Ez nagyon nehéz. Mostanság legjobban az vált be, hogy megpróbálom elfogadni és hideg fejjel leszögezni magamban, hogy ez most egy pánikroham, ez most szorongás (hogyha a fantáziám szárnyal, akkor azonnal jönnek azok a gondolatok, hogy „most halok meg” és az nem segít). Próbálom nem blokkolni a dolgot, hanem engedni a tüneteket. Ez irtó nehéz. És igyekszem elterelni a figyelmemet, amikor már jobban vagyok. Bevonódni valami tevékenységbe. Sokszor segít az is, ha tükörbe nézek, képeket nézegetek, és ehhez hasonlók.

– Létezik ezekre orvosi kezelés, ha igen, micsoda? 

Bevallom, nekem nem sok minden vált be. Voltam hosszú évekig terápián, az ideig–óráig segített, de aztán csak visszakúszott az életembe a pánikbetegség. Persze, léteznek rá gyógyszerek (nyugtatók, antidepresszánsok és szépséges társaik), de ezeknek mindig ellene voltam. Egyedül béta-blokkolót szedek, ami csökkenti mesterségesen a pulzusomat. De rengetegféle terápia létezik a szorongásra, pánikbetegségre, tele van velük az internet, még én sem próbáltam ki mindet. Rájöttem, hogy jobban érzem magam, ha másra terelem a figyelmet az életemben. Ettől függetlenül nem mondom, hogy ne menjen terápiára az, akinek hasonló gondjai vannak, sok belső feszültséget képes felszabadítani, van, akinél a kognitív–viselkedés terápia is nagyon bejön (nálam sajnos nem).

– Van valami tanácsod azok számára, akiknél mostanában derült ki, hogy pl. pánikbetegséggel küzdenek?

Hogy ne szégyelljék magukat érte. A mentális betegségek mindig kapnak egy értelmetlen billogot, amit végképp nem kellene magunkra vennünk. Attól, hogy valaki ilyen gonddal küzd nem gyengébb, mint az átlag, nem kevésbé értékes, mint az „egészséges” emberek. És végképp nem kell azokra hallgatni, akik azt mondják, hogy miért nem vagy képes összeszedni magad és stb. Nekem sokat segített az, hogy nem hasonlítgattam magam másokhoz. Hosszú éveken sírtam azon, hogy miért nem lehetek olyan, mint a többi ember, aki nyugodtan fel tud ülni a buszra, de rájöttem, hogy ennek így nincs értelme. Én ezzel küzdök, másnak más gondja van. Érdemes elgondolkozni azon, hogy mit ad nekünk ez a betegség, ami másnak nincs? Például én most kilábaltam egy rosszabb agorafóbiás időszakból, és sokkal inkább észreveszem a szépségeket magam körül. Tekintsünk rá extraként, bármilyen utálatos és nehéz dolog is.

A mai Bepillantó rovatomon belül egy cukorbeteggel beszélgettem el. Az elmúlt másfél évtizedben ugyanis több, mint 70%-al nőtt a cukorbetegek száma Magyarországon. Jelenleg hozzávetőlegesen közel 772 ezren szenvednek diabéteszben, túlnyomó többségük esetében a túlsúllyal összefüggésbe hozott 2-es típust diagnosztizálják.
Az 1-es típusú diabétesz kialakulásának oka lehet például genetikai hajlam vagy korai környezeti provokáló hatások.

Először is, köszönöm, hogy válaszolsz a kérdéseimre. Hányas típusú diabéteszben szenvedsz?

1-es típusú cukorbeteg vagyok, analóg inzulinnal kezelt, szövődménymentes.

Milyen is az egyes típusú cukorbetegség?

Túl szakmaian nem tudom definiálni, de ez abból áll, hogy teljesen leállt a hasnyálmirigyem az inzulintermeléssel. Többféle cukorbetegség létezik, van, hogy nagyon pici korban jön elő, van, hogy később, van, hogy idős korban.

Amit az évek során megfigyeltem, hogy amennyi ember, annyiféle cukorbetegség. Vannak általános dolgok, de a végén úgyis a szervezetedhez igazodik a kezelés.

Sajnos, nem voltam olyan tájékozott, hogy észrevegyem a tüneteket, de így utólag tudom már, hogy bizony voltak jelek: lábgörcsök éjszakánként, hirtelen fogyás rendes étkezés mellett. (Ennek az utóbbinak örültem, „csak” 10 kg-t dobtam le pár hónap alatt, az pedig manapság már nem nagy kaland :D) Első féléves voltam az egyetemen, szóval mindent a stresszre, a fáradtságra fogtam. Eszembe nem jutott volna, hogy cukorbeteg vagyok. Általában nem szoktam mindenfélével az orvosomhoz futkározni, de miután egyre gyakrabban rosszul éreztem magam, bizony nem úsztam meg a dokit, aki rögtön rájött, mi a probléma. Következő úticél a kórház volt.

Mikor diagnosztizálták?

2014-ben diagnosztizáltak, 19 éves voltam.

Milyen ezzel együtt élni, könnyebb vagy nehezebb-e mint gondolnánk?

Hazudnék, ha azt mondanám könnyű. Inkább hozzászokik az ember, megtanul a szigorú diétával együtt élni. Ha jó oktatást kap az ember a betegségéről és igyekszik a legjobbat kihozni belőle, egyre könnyebb.

Szerencsére még nem estem össze vagy ilyesmi, mindig időben megérzem, ha valami baj van, és rögtön igyekszem megoldani a helyzetet.

Életem mottója lett Mordon professzor mondata a Harry Potterből: „Lankadatlan éberség!” :D

Milyen hatással van ez a mindennapjaidra, életedre?

Nagy hatással van az életemre. Például, négy éve nem aludtam fél nyolcnál tovább, és semmi nasizás. Olyan, mintha egy gépet kellene irányítanom, hiszen a szervezetem helyett dolgozom. Az értékeim függnek attól, mennyi inzulint adok be, mennyi szénhidrátot eszem. Gyors felszívódású? Lassú felszívódású? Mikor is cseréltem tűt? Jó inzulint adtam be? Függ még attól, mennyit mozgom, milyen az időjárás, milyen épp a csillagok állása. Jó, utóbbi vicc, de sokszor érzem úgy, hogy nem értem az okát épp miért magasabb, miért alacsonyabb a cukrom. Nehéz egyensúlyban tartani mindent.

Milyen hátrányai vannak?

Az egész betegség maga egy hátrány. De nekem a legjobban a nasizás hiányzik. Sosem voltam spontán ember, de néha hiányzik, hogy akkor egyek, amikor és amennyit akarok. Az egész napomat el kell terveznem, de azért túlzásba nem szabad vinnem. Legyen nálam elég inzulin, szőlőcukor, ennivaló, plusz ennivaló, innivaló stb. Nagy koncentrációt igényel az egész. Néha jó lenne egy-két napot pihenni.

Tudnál beszélni kicsit az inzulinos kezelésről, hogy mi ennek a menete, mit kell tenni pontosan?

Ha jól tudom, két féle típusa van az inzulinadagolásnak. Van a toll és a pumpa. (Van egy harmadik is, ami fecskendős, használat után eldobandó. Először ilyen inzulint kaptam, de szerintem határozottan jobb, ha magad szurkálhatod a tollal.)

Nekem két inzulintollam van (azért toll, mert úgy néz ki, mint egy írótoll :D Nagyon pöpec) Kettő, mert egyik a nappali, másik az éjszakai. Először humán inzulinnal kezdtem, két éve viszont már analóg inzulint használok. Az éjszakai egy bázis inzulin, ami egész nap hatással van a felszívódásokra, a nappali pedig gyorsabb inzulin, ami pár órával étkezés után hat.

Itt jobban megfogalmazzák a különbségeket inzulinfajták között:

http://www.diabet.hu/info.aspx?web_id=&sp=165

Naponta négyszer szúrom magam. A bázis inzulint a combom külső felébe szoktam adni, a nappalikat pedig a hasamba. De ezeken kívül lehetne a karomba, a popsimba vagy egyéb helyekre adni. Nekem ez a kettő tökéletesen bevált eddig, de adódhatnak az életben olyan helyzetek, hogy valahova máshová kell beadni. Izgi.

Hogyan szokott erre reagálni a környezeted, mikor elmondod nekik?

Akit érdekel, annak mindig jó hosszan elmesélem, mit takar az egész. Szerencsére, jól szokták fogadni az emberek. Nincs okom panaszra. :) Az kicsit fel szokott húzni, hogy mivel nem látszik rajtam (szerencsére) semmi, ezért van, hogy elfelejtkeznek róla. Vannak előnyei és hátrányai annak, hogy ez egy láthatatlan betegség.

Szerencsére nagyon sokat segít és maximálisan támogatnak a családtagjaim és a barátaim, szóval nem vagyok egyedül a betegségemmel. :) Ha épp meg kell állni az autóval utazás közben, mert inzulinadás ideje van, megállnak; ha meg kell mérnem séta közben a cukrom, megállnak anélkül, hogy morognának vagy ilyesmi.

Milyen az orvosi ellátás ebben a tekintetben, mik a tapasztalataid?

Szerencsésnek érzem magam, mert maximálisan meg vagyok elégedve az orvosi ellátással. Évente háromszor-négyszer kell mennem vérvételre és utána megbeszélni a kezelőorvosommal az eredményeim és esetleges változtatásokat.

Az étkezésedet ez hogyan befolyásolja?

Naponta háromszor eszem (reggeli, ebéd, vacsora) és ha éppen alacsonyabb a cukrom vagy többet mozgok a kelleténél, akkor tízóraizni és uzsonnázni is szoktam. Meg van adva, pontosan hány grammnyi szénhidrátot kell ennem és ahhoz van korrigálva az inzulin adagom. Arra is figyelnem kell, hogy legyen hosszabb és lassabb felszívódású szénhidrát is az étrendemben.

Őszintén, amióta cukorbeteg vagyok, sokkal egészségesebben, változatosabban étkezem.  Azelőtt sem tömtem magamba a sok cukros ételt, innivalót, de sokkal tudatosabban étkezem most.