Egy nap, amikor megismerem Őt, még a nap is fényesebben ragyog. Ezen a napon, amikor megismerem őt, első látásra szerelembe esem, mint aki révbe ért, mint akit megmentettek az élet keserű mindennapjaitól. Ezen a napon – ezeken a napokon – minden tökéletes, egymást rózsaszín szemüvegen át szemlélve nem látjuk a hibáinkat, csak azt a jót, ami a másikban megvan, vagy amit benne látni vélünk. Ezen a napon egymásba szeretünk.

Másnap… Ahogy jönnek a másnapok, a kapcsolat hullámzani kezd, mint vad, tajtékos tenger, máskor lágyan hullámzó tó – mert mindig ott a Másnap. Másnap kirajzolódnak friss ráncainkon a hibák, meglátjuk a másik elrejtett oldalát és szinte keressük a hibákat. Ez a miénk, ez a tökéletes? Biztos, hogy tökéletes? Mert Másnap már nem süt a nap, hanem ködbe borul a táj, és magával ragad minket a biztos bizonytalanságba. Mert Másnap minden olyan félelmetes: én ezt az embert akarom? Ő tényleg engem akar? Vajon a hibákat, amiket észrevettem, meg tudom majd szeretni?

Másnap… Másnap kisüt a nap, a köd elszáll, és megint a rózsaszín pehelypaplan alá bújunk: hát mért is kételkedtem? Persze, hogy Ő az, akit szeretek, és persze, hogy minden hibája a maga nemében tökéletes. Hát persze, hogy minden így jó, ahogy van, működünk együtt, mint borsó meg a héja, vagy mint ahogy az ellentétek vonzzák egymást… mert Másnap már minden sokkal kellemesebb és világosabb fényben tükröződik. A kapcsolatunk jó lesz és a jövőképünk is szép. Az, hogy mi volt a múltban? Az kit érdekel? Minden jó lesz, érzem.

Másnap… Másnap esik az eső, és ő nincsen sehol, mert dolgozik. Lassan magával ragadnak a szürke hétköznapok, vagy legalábbis váltófutást futnak a boldog hétköznapokkal. Olyan rossz egyedül, és annyi kétely gyötör, vajon mit csinálhat? S minthogy a hiánya kínoz, felvértezett szívecském egyre csak bosszankodik és elbújik rejtett kis zugába: hát kell nekem ez? Legyek meg szépen magam, egyedül… Minek nekem a függőség, a kétes boldogság, ha mindig újra sárba tipor? Szóval Másnap csak ülök és merengek, ahogy ő is mereng talán: akkor igaz-e a szerelem, ha sújtja minden porcikám a hiánya, vagy ha távol egymástól is boldogan él külön e két lélek? Fejemben zúgnak az érvek és ellenérvek.

Másnap… Másnap hazajön, és milyen olyan csodás. Ahogy a kirándulás és a lágy nyári napok mosolyt fakasztanak arcunkon. Mi is volt a probléma? Min is gondolkodtam én tegnap? Hiszen a ma az olyan jó! Nincs mitől félnem, ma minden rendben. Ma kedves és udvarias, és minden olyan, mint a könyvekben vagy a filmeken. Mozi, vacsora, esti séta és boldogság. De ott él mindig a félelem: milyen lesz a Másnap? Mikor tudom ezt a tévelygő ördögöt kiűzni magamból és csak biztosan állni a lábamon? Ez lenne a szerelem?

Másnap… Másnap minden tiszta borús és veszekszünk minden buta apróságon. Miért nekem kell főzni, miért nem ő mosogat, miért szól bele abba, hogy vezessek, miért nem ízlik a főztöm, és miért mindent én csináljak egyedül. Mert a Másnap megint tele kétellyel és bosszúsággal: hát ezt akartam én? Semmi sem úgy megy, mint ahogy kéne, ő túl gyerekes, én pedig nem egy gyereket, hanem férfit akarok, én pedig túl ideges és feszült vagyok. Talán a női gondok, a hormonok vagy az időjárás. Már előre várjuk egymásnak hátat fordítva és duzzogva a Másnapot…

Másnap… Másnap megfőzi az ebédet, és én mosolyogva hálálkodom, örömmel sütöm neki a desszertet. Nem tudom, mi volt a bajom tegnap, de jó lenne, ha inkább mindig ilyen kedvem lenne, ilyen mesés és csodás. Hiszen annyi év áll még előttünk, minek folyton veszekedni? Az biztos, hogy legalább soha sem lesz unalmas mellette az élet. Hullámhegyek és hullámvölgyek viaskodnak egymással, és bár kezdek belefáradni, azt hiszem, megéri. Olyan kedves férfi és én úgy szeretem őt, azt hiszem, ő is szeret engem. Menjünk nyaralni!

Másnap… Másnap beköszönt az ősz, és ő megint olyan sokat van távol, hogy szívem ahelyett, hogy fájó hiányától lángba borulna, engem kezd ostorozni, milyen hülye vagyok, és hogy nőjek már fel. Különben is mikor tanulom már meg, hogy csak magamra számíthatok? Már megint vitázunk a telefonban, mert nem tudunk miről beszélni. Van ennek így értelme? Most már mindig ez lesz? Vagy eltelik pár év, és szépen ellankad nyugodt medrébe a tenger, de azért lehetőleg nem az unalmas hétköznapokba? Vajon mikor tudunk már összeköltözni, mikor lesz már saját és rendes életünk, mikor? Akkor jobb lesz majd? Kezd elegem lenni a várakozásból…

Másnap… Másnap megint egymásra találunk, mert ahogy hazajön, hirtelen elfelejtem, miért is haragudtam rá. Nem is tudom megérteni tegnapi önmagam, és mintha egy idegen szavai lettek volna azok, amelyeket a fejéhez vágtam. Persze, hogy boldog életünk lesz, csak legyek már egy kicsit türelmesebb, hiszen egy férfihez türelem kell, határtalan türelem és sok-sok szeretet. Meg tudom csinálni! Olyan szép az arca, és ahogy mosolyog a reggeli felett. Egész nap ugratjuk egymást, és amikor megcsikiz, visítva futok előle és hozzávágom a párnát.

Másnap… Másnap megharagudok rá, amiért duzzogva nyitotta ki kérésemre az ablakot. Hát még ennyit se lehet kérni? Hát milyen férfi az ilyen? Elegen van, és csak veszekszünk, és azt mondja, mindjárt itt hagy. Hát akkor csak menjél, de vissza se gyere!!! De nem megy el, csak duzzogva ül az ágyon. Egész nap haragban vagyunk. Talán a Másnap majd elmossa ezt a vitát és egy újabb boldog nap elé nézünk.

Másnap… Másnap nyugodtan teázunk, ugratjuk egymást, nevetve cukkolom a csámcsogásával és videóra veszem. Ő az egész napomat dokumentálja, én hiába próbálom elvenni tőle a telefont, a fene egye meg. De minden jól van így, és a lelkem nyugodt és tudja, hogy mellette a helye. Nem vitázunk, hanem vásárlunk, tervezgetünk, utazgatunk és este együtt Xboxozva tömjük magunkba az édességet. Ez így most olyan meghitt, végre kettesben. Az ölébe hajtom a fejem.

Másnap… Másnap próbálom megbeszélni a dolgokat, de nem megy, pedig mostanában egyre több dolog idegesít. De hiába próbálom, csak hallgatja némán az áradatot, és amikor kérdezem, mi a véleménye, csak dühösen rám förmed: Mit akarsz, mit mondjak? Mondom neki, hogy azt, amit gondol, de továbbra is csak duzzog, bennem meg annyira felmegy az adrenalin, hogy visszafogom magam, hogy inkább ne mondjak semmit.  Ennyit arról, hogy megbeszéljük. Már megint minden tönkre van téve, és amikor napokra elutazik, olyan, mintha szakadatlanul csak ugyanazt a falat nézném, amíg vissza nem tér.

Másnap… Másnap megint mintha kicserélték volna és valószínűleg engem is. Étterembe megyünk, ökörködünk, még egy romantikus filmet is megnéz velem és kedvesen szólunk egymáshoz, közösen készítjük az ebédet. Szerelmesen bújunk össze. Este csak elgondolkodom, vajon milyen lesz a Másnap. Most már mindig így váltják majd egymást? Vitázni fogunk-e és duzzogni, vagy szeretjük-e majd egymást Másnap? Másnap…