A következő cikkek ugyan az egészégről szólnak majd a blogomon, és Bepillantó rovatom alatt rengeteg interjú várható orvosokkal, orvosit otthagyókkal, ápolónőkkel, vegákkal, vegánokkal, különféle betegséggel küzdőkkel, mint pl. lyme kór, pánikbetegség, agórafóbia, cukorbetegség, glutén érzékenység, ekcéma stb., (tessenek Facebookon lájkolni, már márciusig előre vannak időzítve a posztjaim), azonban nem csak és kizárólag ezekben a témakörökben tervezek posztolni.

Így tehát ma hirtelen felbuzdulásból a csajozásról szeretnék beszélni. És mert úgy érzem, következő tanácsaim által szükségeltetik előre mentegetőznöm: mielőtt valaki azt gondolná, hogy ezek teljesen klisés és fölösleges, alapvető tanácsok, szeretném leszögezni, hogy az elmúlt pár hónapnyi „húspiacon” való kalandozásom által bizony arra a szomorú következtetésre jutottam, hogy márpedig a férfiaknak nem árt egy kis oktatás, és igen, sajnos az alapoktól kell kezdeni. Uraim, penetránsan rosszul tetszenek állni ezen a téren.

A legalapvetőbb dolog, ami máris nehézséget okoz: a köszönés! Értem, hogy XXI. század, de sokan még most sem szeretünk kezdeményezni és függetlenül attól, hogy rá vagyunk kényszerítve, hogy erős amazonokká váljunk, akik egyik kezükben a fúróval, másikban a fakanállal egyensúlyoznak, azért még szeretnénk, ha egy férfi igenis kezdeményezne, és ránk köszönne. Tudom, hogy ez igen félelmetes feladat és gyakran elutasítással jár, viszont lehet ez is egy teszt: vajon melyik az az alfahím, aki igenis veszi a bátorságot és elénk állva ránk köszön (vagy netes ismerkedés esetén ránk ír). Nem olyan nagy elvárás ez.

Ha már ez megvan, én azt mondom, hétköznapi témákról tessenek beszélgetni. De ne azt a kérdést tegyük fel, hogy „mizu”, vagy „mi jót csináltál ma?”, mert erre maximum egy ismerősnek lehet válaszolni, de egy ismeretlennek semmiképp. Vegyünk témát az adott szituációból (élő találkozás esetén), vagy egyszerűen csak legyünk őszinték: „Szia! Nagyon szimpatikus vagy. Meghívhatlak egy kávéra?”
Persze, ha netes ismerkedésről van szó, akkor ne vágjunk máris bele a közepébe. Ha volt bemutatkozó szövege a hölgyeménynek, akkor nem árt esetleg arra rákérdezni, azzal kapcsolatban szóba elegyedni vele, esetleg szintén egy „szimpatikus vagy, van-e kedved ismerkedni”-vel indítani.

Itt pedig úgy érzem, muszáj leszögeznem, miért a szimpatikus szót választottam. Azért, mert az kellemes, közel sem tolakodó, és nem olyan elcsépelt, mint a „jaj, de szép vagy, szép a szemed”, stb… Sajnos ez már annyira elcsépelt, ráadásul sokatok ötször-hatszor elmondja/leírja, amire igazán nem tudunk már mit reagálni a köszönömön kívül. Igazából a hiúságfényezésre nincsen szükség, szóval nem fogunk elkezdeni ellenkezni, hogy „jaj, ne mondd már”, ugyanakkor elég gyanús, hogy 1. vagy azt hiszitek, a fentebbi mondatok ismételgetése miatt a karotokba ájulunk, 2. vagy egyszerűen nincs jobb csajozós dumátok, esetleg szimplán beakadt a lemez.
Persze, találkozáskor jól tud esni egy „csinos vagy” (na, ez már mennyivel választékosabb megfogalmazás), egyszer talán el lehet lőni a „szép vagy” és a szép a szemedet is, de ne vigyétek túlzásba.

Ha sikerült már elbeszélgetni velünk, elárulom mi a teendő: hívjatok el minket randizni! Na, itt mi a bibi? Elárulom. Ne csak annyit kérdezzetek, hogy „Eljönnél velem valamikor kávézni?”. Persze, erre azt feleljük jó esetben, hogy igen, persze… Aztán meghalt az egész. Valaki árulja már el nekem, ilyenkor miért nem jut eszetekbe, hogy konkrétan időpontot kérjetek? Szóval, ha már így tettétek fel a kérdést, teljesen rendben van, de ne várjatok napokig a következő lépcsőfokkal (Mikor?), mert amennyiben tényleg egy kedves, szép lánnyal beszélgettek, benne van a pakliban, hogy amíg totojáztok, egy magabiztosabb személy elhódítja előletek, vagy a hölgy szimplán elveszti az érdeklődését irántatok. Miért? Mert vagy azt gondolja, nem tetszik nektek eléggé, vagy nem tart titeket elég talpraesettnek. Tehát, tessenek feltenni a kérdést: „Én kedden X órakor ráérek. Neked az megfelelő lenne, vagy van más időpont, amit javasolnál?”. Egyszóval fixáljátok le! Ne nekünk kelljen utánatok futni.

És ha már randi… 20/19-szer mindegyikőtök azt várja, hogy a lány javasoljon helyet, ő találjon ki mindent, ő szervezzen meg mindent, ő irányítson. Pedig visszautalva korábbi bekezdésemre, szeretnénk, ha TI udvarolnátok nekünk és nem fordítva. Miért akarjátok ennyire kiengedni a kezetek közül az irányítást? A későbbiekben akkor szeretnétek papucsok lenni, vagy mi a helyzet? Azt látom, a többség egyáltalán nem jár sehova kocsmákon, pubokon kívül, és még csak véletlenül sem néz utána, milyen randevúzásra alkalmas helyre tudja elvinni a lányokat. Pedig nektek sem nagyobb erőfeszítés az a pár kattintás, mint nekünk, és megnézni, milyen kávézók/teázók/szolidabb kajáldák/bowlinghelyek/előadások stb. vannak a közelben. Például ott a Frei kávéház vagy bármelyik teaház, ezek tökéletes helyszínek, nem túl drága egy csésze kávé, és még beszélgetni is lehet. Légy szíves, legyetek már kicsit talpraesettebbek! Ha attól féltek, rossz helyet ajánlotok, hát ajánljatok többet, amiből tudunk választani és máris megvan a kompromisszum!

És hát szörnyű, hogy erről is beszélni kell, de hát a megjelenés… Higgyétek el, értékeljük, ha nem szakadt ruhában/pulcsiban, hanem frissen zuhanyozva és borotválkozva, igényesen jelentek meg! A csövesdi nem igazán vonzó, ráadásul, ha már az elején se adtok magatokra, mi lesz később?

És akkor most feltéve, hogy nem dugópartnert kerestek és egy konszolidáltabb lánnyal van dolgotok, ha akkor először találkoztok (tehát netes ismerkedés), szerintem ne az első randin csattanjon el az a bizonyos első csók. Hiszen az még csak egy alapismerkedés, még azt sem tudhatjátok, élőben valójában fog-e vonzódni hozzátok a másik. Ha mégis megpróbálkoztok vele, íme egy jó tipp: próbáljátok meg előbb megfogni a lány kezét, mert ha már azt sem hagyja, akkor tutira nem fogjátok tudni megcsókolni sem, de legalább mindkettőtök számára egy kevésbé kínos szituból derül ki, és nem „élesben”. Ez egyébként alapból nem sokatoknak jut sajnos eszetekbe.

A randi végén pedig esetleg lehetnétek annyira udvariasak, hogyha felajánljátok, hogy hazaviszitek/hazakíséritek a lányt, vagy legalább a busz/metró stb. megállóig elkísérhetnétek, főleg, hogy tél van, és hamar sötétedik. Egy ilyen gesztus nagyon jól tud számunkra esni, mégsem jut eszetekbe ez sem.

Remélem, nem voltam szokásomhoz híven túl ironikus, senkit nem szerettem volna megbántani, de ezek olyan alapvető bakik, hibák, amiket minimális odafigyeléssel orvosolni lehet. Sok sikert, uraim!