A mai Bepillantóban egy orvossal készítettem interjút. Vajon mi sarkall valakit arra, hogy erre a pályára lépjen, és mennyire nehéz eljutni a diplomáig? Mik a szakma előnyei és hátrányai?

– Miért döntöttél úgy, hogy orvosi pályára mész?

Mindig érdekelt az emberi test működése, szerettem az olyan ismeretterjesztő könyveket és filmeket, amik a testünkről, a test betegségeiről szóltak. Ebből következik, hogy imádtam a biológiát is. Szeretem meghallgatni az embereket, szívesen segítek ott, ahol tudok. Ezek már egyenesen vezettek az orvosira.

– Mikor született meg benned ez az elhatározás?

Későn érő típus vagyok, szeretek lötyögni a világban. Középiskolában dőlt el, merre is megyek tovább.

– Volt rád hatással valami a döntés terén, vagy egyedül jött az ötlet?

Teljesen egyedül döntöttem így, a családban nincs orvos, sem egészségügyi dolgozó.

– Milyen szakirányú orvos vagy egyébként?

Szemész rezidensként dolgozom, de jelenleg itthon vagyok GYED-en a két kislányommal.

– Nehéz volt ez az út, a sok tanulás? Ütköztél akadályokba?

Sokat kellett tanulni már az egyetemen is. Voltak mélypontok, amikor úgy éreztem, kész, én ezt nem vagyok képes megtanulni, sosem leszek orvos. Aztán összeszedtem magam és tovább mentem. Nehéz volt, nagyon. Sok gyakorlaton és szigorlaton kellett helyt állni, mire az ember átveheti a diplomáját. De az igazán nagy feladat ez után jön, a kiválasztott szakirányban is rengeteget kell tanulni, egészen specifikus dolgokat, és itt már minden „élesben megy”. Itt is nagyon sok akadály tolul az ember elé, de ha igazán akarja, meg tudja csinálni.

– Tudsz mondani néhány mondatot a magyar orvosi képzésünkről? Mi a véleményed erről?

Szerintem nagyon jó, mert nagy tudású emberek oktatnak, és megkövetelik, elvárják azt, hogy a hallgató aktívan részt vegyen az órákon. Ami szerintem hátrány, hogy nagyon sok hallgató van (persze, ez nem baj, kell az orvos), és a sok hallgató már-már egymás akadályozza egy gyakorlaton. Például nekünk is, a betegnek is kellemetlen, amikor tizenöten tolongunk egy kétágyas kórteremben, és mindenki próbálja megvizsgálni a szerencsétlen pácienst. Vagy amikor két hallgatóra jut egy egyszemélyes munkaasztal. Kellemetlen.

– Mit gondolsz az orvosi fizetésekről itthon?

Lehetne magasabb, de rezidensként sok támogatást kaphatunk, csak ugye meg kell pályázni. Most már friss szakorvosok is kapnak támogatást, plusz ott van még a túlóra/ügyeleti díj, a hiányszakma- vagy a veszélyességi pótlék. Ez utóbbiakat nem minden szakirányon lehet felvenni. Összességében úgy gondolom, jól megfizetik az orvosokat. Mióta elkezdtem dolgozni, jelentősen emelkedett a bérem.

– Gondolkodtál rajta, hogy külföldön praktizálj? Miért maradtál végül mégis itthon?

Igen, szóba került, közvetlenül az egyetem elvégzése után, amikor kerestem, hol helyezkedjem el. Férjemmel együtt szerettünk volna kimenni valahova, aztán különböző akadályokba ütköztünk. Először is mindenhova szakorvost, vagy legalább 3-4 év szakmai tapasztalattal rendelkező orvost keresnek. Másrészt azon a területen, ahol a férjem dolgozik, külföldön (pl. Németországban) nincs hely orvos számára, mert nem orvosi végzettségűek csinálják.

Azt szoktuk mondani, hogy itthon maradtunk kalandvágyból. :)

– A gyerekek mellett most is dolgozol? Milyen nehéz ezt kiviteleznetek?

Nem, jelenleg GYED-en vagyok, és egyelőre nem is tervezek visszamenni. Kisebbik lányom még csak 10 hónapos.

– Mik az előnyei és a hátrányai a munkádnak szerinted?

Előnye van sok, de szerintem mind szubjektív, és lehet, amit én annak gondolok, ez laikus számára nem az. Előnynek érzem, hogy emberekkel foglalkozom, segítek nekik. Öröm látni a gyógyulást, a mosolyt az arcokon.

Sajnos hátránya is akad. Ott van például az ügyelet, nálunk a szemészeten behívós rendszer van, azaz csak akkor kell bemenni, ha indokolt eset van. Ez még nem is baj, talán előny is lehet, viszont többször előfordult már, hogy az éjszaka közepén be kellett mennem, bent töltöttem több órát, majd másnap reggel fél nyolckor kezdtem a napot. Fárasztó. Szakrendelésben is dolgoztam már, és bizony akadt olyan nap, hogy 35-40, vagy még több beteget kellett ellátni. Nekem is rossz, a betegeknek is, mert senkire sem jut így annyi idő, amennyi szükséges lenne.