Egészség Bepillantó Gluténérzékenység Interjú

Következő rovatom indításaként (amely ezentúl a Bepillantó címet viseli) úgy gondoltam, különböző emberekkel fogok beszélgetni, interjút készíteni; például orvosokkal, orvosnak tanulókkal, ápolónőkkel, vegánokkal, vegetáriánusokkal, különféle betegséggel küzdőkkel (gluténérzékenyekkel, cukorbetegekkel), az egészséges életmód extrém követőivel, stb. Hiszen ki más beszélhetne őszintébben és a laikusok számára is érthetőbb nyelven, mint azok, akiknek mindez az életük része?

Így tehát ebben a cikkben most egy gluténérzékeny lány életébe nyerünk egy kis bepillantást.

2015 nyarán derült ki a cöliákiám (ez a hivatalos neve). Tüneteim nagyon nem voltak, maximum a több éve fent álló vashiány és vérszegénység. A bátyám révén derült ki, hogy én is érzékeny vagyok, ugyanis Ő pozitív lett a tesztre, és mivel ez genetikai betegség, mindenkit végig szűrtünk, így lettem én is pozitív.


– Milyen hatással van a betegség hétköznapjaidra?

A hétköznapokat meglehetősen megnehezíti, ugyanis mindenre figyelni kell. Még a legelején (a diétának) le kellett cserélni az egész konyhát (deszkák, fakanalak, keverő és tároló tálak, stb). Nincs az, hogyha lemegyek a büfébe, akkor azt veszek, amit szeretnék, így mindennap vinnem kell a kaját (akár suliba, akár munkahelyre).


– Milyen ételeket nem fogyaszthatsz például?

Olyan ételek lettek tabuk, amibe ugye búza-rozs-árpaliszt van, vagy ehhez hasonlók, illetve amiben ugye glutén van. DE igazából bármilyen kaját meglehet csinálni gluténmentesen, úgyhogy nincs akkora gáz.


– Hol szoktál élelmiszert vásárolni? Drágább és nehezebb gondolom a beszerezhetőségük, mint a hétköznapi alapanyagoké. 

Általában neten vesszük meg a szükséges gluténmentes liszteket, ugyanis ott sokkal olcsóbbak, és még házhoz is hozzák. Ezek legtöbbször nagy mennyiségben, 15-20 kg-os kiszerelésben van megvásárolva. Persze, előfordul, hogy nem tudjuk megvenni neten, vagy SOS kell, ilyenkor elmegyünk nagyobb boltokba (bár itt nem mindig találni jó liszteket).

A lisztek ára egyébként a minőségüktől függ. A sima rizsliszt az 500-600 Ft, egy kenyérliszt 1000 Ft körül, míg egy nagyon jó fajta (nincs tele ch-val, nem hízol tőle… stb) 1800 Ft körül van. És itt egy-egy kiló lisztekről beszélünk. Így ha azt vesszük, hogy mi a családban vagyunk 3-an érzékenyek, akkor máris jó drágára jön ki egy hónapra a lisztek ára. Beszerezhetőség nagyvárosban, (Bp.) sok helyen elérhető, ott rengeteg bolt van. Mi (is) megyeszékhelyen lakunk, itt azért kevesebb a lehetőség, de több mint, pl. Karakószörcsökön (több mint a semmi). Vannak külön olyan kisboltok, amik direkt erre specializálódtak, és csak mentes cuccaik vannak, viszont vannak olyan üzletláncok, ahol több terméket is lehet kapni. Mindazonáltal egyszerűbb netről rendelni (mint már fentebb is írtam), mert ott ugye csak a szállításra kell várni, de amúgy szinte egy helyen be tudsz szerezni mindent.

Egészség Bepillantó Gluténérzékenység Interjú


– És mi a helyzet az étterembe/gyorséttermekbe járással? Mire kell odafigyelned, milyen helyeken nem étkezhetsz?

Ha hivatalosan nézzük, akkor egy cölisnek csak olyan helyen szabadna ennie, ahol nem dolgoznak normál búzaliszttel (vagy gluténtartalmú gabonával, gabona liszttel), vagy legalábbis van külön, erre elkerített konyhájuk, teljesen steril konyhaeszközökkel. Budapesten több ilyen étterem is van, viszont pl. Székesfehérváron nincs egy sem, ami 100%-ig garantált étterem. Viszont, egyre több olyan étterem van, ahol készítenek gluténmentes ételt, köztük például gyorskajáldákban is (lásd Meki), viszont ezekben benne van a szennyeződés veszélye.


– Mit szólt a környezeted, mikor kiderült a betegséged? 

Mivel a bátyámnál előbb derült ki, így már megvolt az „előkészítés”. Persze azért sokkolt egy kicsit, hogy innentől konkrétan alig ehetek valamit, de az évek folyamán szépen belerázódik az ember. Az osztálytársaimnak persze fura, hogy nem hívhatnak meg a büfében semmire, illetve nincs az, hogy elmegyünk egy pizzázóba, és eszünk. Amellett, az osztálytársaim mindenre figyelnek, így például azt sem engedik meg, hogy megegyek egy tábla „nyomokban glutént tartalmazhat”-os csokit (vagy legalábbis, hogy egyek belőle),


– És a friss ismeretséged hogy szokott erre reagálni?

Először sokkolja őket, mert „jaj, akkor így semmit nem ehetsz”… De miután elmagyarázom, hogy nem akkora macera, meg csak figyelni kell a dolgokra, stb. már megnyugodnak, hogy akkor nincs akkora „gáz”.

- Az alkoholfogyasztási lehetőségekkel mi a helyzet?

Sör:
A normál világos és barna sörök árpamalátát tartalmaznak, ezért egyiket sem tekinthetjük gluténmentesnek. Vannak kifejezetten gluténmentes megjelölésűek, amelyeknél a gyártók garantálják a 20 ppm alatti gluténszintet (ez alatt szint alatt nevezhető valami gluténmentesnek).

Bor, pezsgő, cider:
A tiszta bor eredendően gluténmentes, így a pezsgők és a ciderek többsége is. Néhány esetben azonban a bor alapú italoknál is figyelnünk kell, mert színezésre, ízesítésre használhatnak glutént tartalmazó összetevőt. Van például olyan cider, amelyet a nevéből adódóan tiszta almabornak is gondolhatnánk, de színezékként árpamaláta kivonatot tartalmaz (az angol cider szó almabort jelent, de sok ilyen nevű ital egészen érdekes összetevőkből áll).

Whisky, vodka, gin, gabonapárlatok, és azokból készült italok:
Korábban ezek az italok tiltólistán voltak, mára azonban megváltozott a megítélésük. A tiszta gabonapárlatokat alapvetően gluténmentesnek tartják, még az allergiát vagy intoleranciát okozó anyagok és termékek kiemelt jelölését szabályozó Európai Parlament és a Tanács 1169/2011/EU rendelete is kivételként említi ezeket az italokat.
A fenti gabonapárlatok gyakran búzából vagy rozsból készülnek, de nem minden esetben. A whisky lehet például kukorica alapú, a vodka pedig nagyon ritkán akár krumpliból is készülhet (de a közhiedelemmel ellentétben ez tényleg csak néhány fajtára igaz). Az összetevőkre még ezeknél az utóbbiaknál is érdemes odafigyelni, mert színezésre, ízesítésre használhatnak gluténos alapanyagot.
A gluténos gabonákból készült párlatok a gluténmentességük ellenére is okozhatnak tüneteket. Ezek talán cöliákiás hiperérzékenység, gabonaallergia vagy NCGS miatt fordulnak elő, a pontos okokat nehéz lenne biztonsággal meghatározni, de egyértelmű tapasztalatok vannak ilyen érzékenységekről. Mindenkinek önmagának kell megtapasztalnia, hogy tünetmentesen ihatja-e ezeket az italokat. Azt javaslom, hogy ez ne egy buli legyen, mert kellemetlen, ha ott leszünk rosszul.
Akiknek tüneteket okoznak, azoknak figyelniük kell a gabonapárlatokból készült kevert italokra, koktélokra is. A Baileys például whiskyből készül, a tojáslikőr gyakran vodkából.

Unicum:
A Zwack cég 2015. 06. 19-én írt nyilatkozata szerint mindhárom Unicum gluténmentes.

Rum, konyak, tequila: ezek tiszta változatban gluténmentesek.

Egyébként tudtátok, hogy évről évre többszörösére nő a gluténérzékenység és egyéb táplálék intolerancia előfordulása? Akiknél jelentkezik ez a probléma, hasznos tudni, hogy van is egy Facebook csoport, „Gluténmentes konyha és lisztérzékeny hétköznapok” címmel, ahol többek között tapasztalatokat, recepteket cserélhetnek a tagok.

https://www.facebook.com/groups/287045721344624/