Régen sokszor mondták nekem, hogy járj el szórakozni, most, amíg teheted, mert ha most nem teszed, később csak baj lesz, mert majd akkor akarsz élni, mikor már nem lehet… Speciel ez rám annyira nem jellemző, köszönöm szépen, de tökéletesen megvagyok így is. Ahogy viszont körülnézek az ismerőseim, régi iskolatársaim között, szinte feldolgozni sem lehet azt a változást, amin egyesek keresztül mentek.

Szóval most csak képzeljünk el egy csapat szende lányt, akik végig a suliban, még a gimiben is csupa-csupa jó kislányok. Szerintem nem olyan nehéz, mert ha visszaemlékeztek, mindenkinek volt ilyen osztálytársi köre. Nem szexelnek, nem buliznak, erkölcsösek, prédikálnak, lenézik a szórakozni járó, lengébb lányokat és fordítva.

Aztán jön a huszonéves, majdnem harmincas kor, és azt látom, minden teljesen felfordult. A szende szűzlányokból eszméletlen ribanc lett, az pedig, aki el-eljárt szórakozni, és volt 1-2 barátja, mára kedves feleség, jó barátnő és tisztes családanya lett. Én még mindig itt állok majdnem teljesen ugyanúgy, rendíthetetlen világnézettel, mint régen, csak az emberek cserélődnek körülöttem. Az erkölcsös barátnőkből nős férfiakkal ágyba bújó ledér nő lett, akiket az sem zavar, ha az illető férfinek gyereke, netán éppen terhes felesége van, egymásra mutogató, egymást kibeszélő förmedvények lettek, akik teleposztolják a faladat csajos-bulis-részeges-piás képekkel. Így közel a harminchoz meghülyültek… Azok pedig, akik már tizenévesen elvesztették, jó korán, buliztak, szórakoztak, éltek bele a vak világba, most készülnek házasodni, vagy 7-8 éves komoly kapcsolatban élnek, esetleg egyiknek-másiknak már gyereke is van. Asszem az utóbbi a normális.

Hogy is van ez? Ennyire nem meghatározó az, ahogy a gimiben viselkedik az ember?

Most akkor mit mondjunk a lányainknak? Lehet, hogy mégsem annyira jó, ha mindentől tiltjuk tizenévesen, vagy mégsem olyan jó, ha nem bulizik, nem mozdul ki az áldott jó gyermek? Persze, félreértés ne essék, kivételek vannak, vagyunk páran, akik akkor is, most is ugyanúgy élünk, nagyobb kicsapongások nélkül. De azért így elgondolkodtam, hogy mennyire furcsa, így tíz év múlva, hogy mennyire felcserélődött minden. Normális az, ha az ember harminc körül kezdi el kiélni magát, huszonévesen full átalakul a világnézete, már nem érdekli, hogy a pasas házas-e, van-e gyereke, születendő gyereke, stb.? Nem pont ilyenkor kéne megállapodni, férjhez menni, gyerekeket tervezni? És van, aki azt mondja, hogy már ötvenvalahány pasassal volt, de már ő sem tudja, pontosan mennyi. Szóval tényleg? Elmész randizni egy lánnyal, és soha nem tudod meg, pontosan milyen ember, hány pasival volt előtted, védekezett-e egyáltalán?

És az ember csak a panaszt hallja, milyen nehéz normális férfit vagy nőt találni. Mivel előző cikkemben a férfiak hibáiról húztam le a leplet, íme itt a feladat: a nők világa.

Tele pénzhajhász csajokkal, akik csak azért maradnak a megunt pasipapucsuk mellett, mert az jól keres, vagy, mert kell egy „biztonsági öv.” Akiknek azt tanította otthon anyuci, hogy csak gazdag férjet szerezzen magának.

A nők, akik magasról tesznek a hűségre, és lefekszenek a (házas) főnökkel, a munkatárssal egy céges rendezvényen, hármasban?

A nők, akik hajkurásszák az esemény utáni tablettákat, mert derogál védekezni meg különben is? Ötvenvalahány, de mind óvszer nélkül, mert az úgy nem jó? Vajon a következő delikvens tudja ezt?

A nők, akik bort isznak és vizet prédikálnak, megvetik a másikat, amiért azzal jár akivel, miközben ők házas, idős fószerekkel dugnak?

A nők, akik mindezek ellenére panaszkodnak, hogy nem találnak normális pasit?

Tudom, hogy mindkét nemnek megvannak a maga hibái. Azért tudom tanácsolni, hogyha gyanús, hogy a választott virágszál/vadkan egész Kína lakosságával lefeküdt, akkor csináltassunk már egy AIDS tesztet… Hadd ne legyen ciki így a 21. században.

Azt gondoljátok, hogy ez egy torzított valóság? Nem az, csak őszintén és kendőzetlenül, nevek nélkül…