Egészség

Az egészséges életmód egyik velejárója szerintem a napi zuhany, tisztálkodás megléte. Sokan azonban még manapság sem tartják ezt be, sőt, több meg nem nevezett magyar YouTuber is felvállalta egy-egy videójában, hogy ő bizony nem zuhanyzik minden nap, ráadásul legnagyobb meglepetésemre ez esetben két nőről beszélünk. Persze, a férfiakat sem kell ilyen téren "félteni", hiszen vannak, akik "vagányan" fel is vállalják, hogy ők bizony jó, ha heti kétszer kerülnek a víz alá, az aznap már használt alsógatyáik/zoknijaik újrahasznosításáról már nem is beszélve. Vannak, akik ilyenkor a szingliségre hivatkoznak (persze sokan párkapcsolatban se figyelnek erre), de elsősorban nem magunk miatt kéne tisztálkodnunk, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben? (És félreértés ne essék, itt most nem azokról beszélek, akik nem fürdenek, de zuhanyoznak azért, hanem azokról, akik egyáltalán semelyiket sem végzik el x napig.)

Egészség

Régebben mondjuk, mielőtt a vízvezetékhálózat széleskörűen elterjedt volna, egyáltalán nem dívott a napi fürdés (hiszen nem is volt egyszerűen kivitelezhető vizet forralni vagy hideg vízben mosdani, stb.), sőt, annak idején az illatokra/szagokra sem fordítottak különösebb figyelmet az emberek. A testszagot az élet természetes velejárójának tartották.

Sokan manapság is úgy tartják, hogy a bőrük egészségének szempontjából nem javasolt ezt túlzásba vinni, azonban a kórokozók miatt is létfontosságú lenne testünk megfelelő higiéniai karbantartása. Dr. Szalai Zsuzsanna, a Heim Pál Gyermekkórház gyermekbőrgyógyász főorvosa szerint például:

"Félreértésen alapszik, hogy a bőrnek káros lenne a mindennapi fürdés. A napi tisztálkodó zuhany elengedhetetlen."

Azért bennem felmerül az a csöppet sem burkolt ám annál költőibb kérdés, hogy azok az emberek, akik tényleg nem tisztálkodnak megfelelően napi rendszerességgel, mégis hogyan élnek nemi életet? Vagy ennyire ne lennének figyelmesek párjukkal szemben (sem)?

A másik verzió, ami persze máris haladás, de felvet némi problémát, ha a többség éjszaka él nemi életet, ez pedig: a csak reggeli zuhany. Egy egész napos izzasztó, fárasztó, tömegközlekedős, szmogos stb. nap után csak úgy befekszenek a tiszta ágyneműbe, aztán kezdődhet az "intim akrobatika"? Ez csak számomra hangzik - hogy mást ne mondjak -, furcsán? És akkor anélkül, hogy túl mélyen belemennék a részletekbe, azért gondoljunk csak bele, hogy közben az elfogyasztott tápanyagok távoznak is a testünkből, és ezen testrészeink tisztítása különösen fontos lenne.

Esetleg még él egy olyan elképzelés a fejemben, mely szerint valaki nem zuhanyzik, de azért a fontosabb részeket megmossa, de most komolyan egyszerűbb ez, mint egy 5-10 perces vízsugár alatti (tusfürdős/szappanos!) teljes felfrissülés? Ráadásul tapasztalatom szerint a zuhany alatt sokkal könnyebben űződik a stressz és váltunk át a melós igavonásból otthoni üzemmódba. De most akkor 2018-ban is még ott tartunk, hogy ilyen tekintetben még az Ókori Róma is fejlettebbnek számított? Annyira rohanó világban élnénk, hogy már a saját testünkre sincs elég időnk?

Egészség